Szent György napi mulatságok a Magyar Nemzeti Múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeumban szeptembertől közelebbről is megismerkedhetünk a szenvedélyes katalán nemzet történelmével, kultúrájával, mely erős szálakkal kötődik hozzánk, magyarokhoz – elsősorban dinasztikus házasságok révén.
Április 24–25-én a nemzet múzeuma ízelítőt ad a magyar középkor világából, a Sárkányölő történetéből és Katalónia hagyományaiból, hogy átugorva a több ezer kilométeres távolságot, lélekben együtt ünnepelhessünk.
Április 24-én, pénteken
10–16 óráig a Históriás Történeti Játszóház játékmestereivel papírsárkány-készítés kicsiknek és nagyoknak. A sárkányeregetés kötelező!
11–13 óráig a Magyar Országos Levéltár munkatársaival gyönyörű oklevelek készülnek, fonott zsinórral, pecséttel.
11–14 óráig Tárnok Marica képmutogató előadása.
Történelmi séta a Múzeumban:
11 órától Péró Krisztina, Oswald Júlia: A középkor hősei. Hogyan választott magának nevet a középkori ember? Hogyan csengett Magyarországon az István, a László, az Erzsébet
vagy éppen a György név? Égi seregek, hathatós pártfogók a Magyar Nemzeti Múzeumban.
A múzeum munkatársai azoknak ajánlják a tárlatvezetést, akik ismerik és szeretik saját nevük múltját és családjuk történetét… Megtekinthető a Koronázási Palást + Állandó Történeti Kiállítás, I-V. terem.
Április 25-én, szombaton
10–16 óráig a Históriás Történeti Játszóház, mint pénteken.
11–13 óráig a Magyar Országos Levéltár munkatársaival, mint pénteken.
Történelmi séta a Múzeumban:Szent_György_nap;
11 órától Csemiczky Péter: Királylányok messze földről. Ki legyen a trónörökös felesége? Jöhet-e valami szép a messzi Katalóniából? Dinasztikus kapcsolatok a középkori Magyarországon. Ajánlják a tárlatvezetést mindazoknak, akik még nem választottak párt maguknak, és azoknak is, akik
királylányként vagy királyfiként szeretik választottjukat…(Koronázási Palást + Állandó Történeti Kiállítás, I-VIII. terem)
Minkét napon 10–18 óráig könyv- és virágvásár. Lepje meg kedvesét, szeretteit, barátait – csak úgy.
Tavaszi bájital, különleges ételek – ezen a két napon kedvezménnyel!
Alig pár lépésre, a Bródy Sándor utca elején az impozáns, nagy múltú Múzeum Kávéház és Étterem
várja a párokat, családokat különleges, Szent György napi ajánlataival.