Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma szombat van, 2024. június 1. Az év 153. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739435. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Tartozás elleni módszer – összefogtak az IT-forgalmazók

Tartozás elleni módszer – összefogtak az IT-forgalmazók
Infovilág

A probléma nagyságát jól érzékelteti, hogy a jelenlegi, két hónapja neglévő listán csaknem 200 vevő szerepel, mintegy 588 millió forintos tartozással, ami a teljes vevőállomány öt százaléka, és a szám heti 10–20 nem, vagy késedelmesen fizetővel bővül – mondta el Kunos Imre, a Disztributor.hu Zrt. vezérigazgatója.

Az együttműködés értelmében minden résztvevő szigorúan, hetente összeállítja a 15 napon túli adósainak cégnevét és adószámát, valamint tartozásának összegét és lejárati napját. A listákat rendszeresen összesítik, de oly módon, hogy azon a hitelező nevét nem tüntetik fel. Az így keletkezett, frissülő listát az egyik legnagyobb magyar követelésbehajtó társaság, a Direktinfo Kft. küldi szét, és ő fogja össze az együttműködést. Általa az érdemi információ mindenkihez eljut, a bizalmas cégadatokat pedig senkinek sem kell a konkurensek számára kiadni. A két intézkedés, a lista bevezetése és a körbetartozás.hu oldal használata gyakorlatilag hetek alatt radikálisan csökkentette az összes érintett veszteségét.

Címkék