Kitüntetések a magyar kultúra napja alkalmából
A kitüntetettekhez szólva ekként fogalmazott: „Az önök munkája, eredménye példa az országban minden generáció számára. Az elismerés nem csak köszönetnyilvánítás az elmúlt évek, évtizedek munkájáért, hanem sajátos felkérés, megbízatás is, hogy a következő években, évtizedekben a magyar kultúra odaadó és értő szolgájaként tegyék és végezzék munkájukat”.
A szakminiszter kitért arra, hogy az idén a magyar nyelv megújítóját, Kazinczy Ferencet, édes anyanyelvünk ápolását is köszöntjük, továbbá emlékezünk Radnóti Miklósra, az angolokkal, németekkel és osztrákokkal összefogva pedig a zeneszerző Joseph Haydnra.
A magyar kultúrát 1989 óta ünneplik január 22-én, a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. A magyar kultúra napján országszerte számos kulturális és művészeti rendezvényt tartanak. Az emléknaphoz kapcsolódva a magyar kultúrával, továbbá – 1993 óta – az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos díjakat adnak át.
Az oktatási és kulturális tárca
MÁRAI SÁNDOR-DÍJAT adományozott:
Békés Pál József Attila-díjas írónak, regényeiért, ifjúsági műveiért, nemzetközi színtéren is elért sikereiért,
Háy János József Attila-díjas írónak, színműírónak, eddigi prózaírói munkásságáért, a Gyerek c. nagysikerű regényéért,
Molnár Vilmos csíkszeredai prózaírónak, különleges hangulatú novelláiért, eddigi köteteiért, a magyar és az erdélyi irodalmi sajtóban közölt munkáiért.
CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY ALKOTÓI-DÍJBAN részesültek a nem hivatásos művészetek és a népművészet területén kimagasló értékű tevékenységet végző alkotók, művészet-pedagógusok, művészeti együttesek vezetői:
dr. Barsi Ernő néprajz- és népzenekutató, zenetudós,
Bazsó Imre fotóművész,
Kiss László versmondó,
Kovácsné Lapu Mária színjátszó,
Lemle Zoltán kórusvezető,
Lovászné Juhász Rita tárgyalkotó népművész,
Schéffer Anna iparművész.
A további kitüntetettek névsora itt tekinthető meg.