Számítógépes nyelvoktatás — nemzetközi eszmecsere kezdődött Székesfehérvárott
A rendezvényre a világ minden pontjáról érkeznek oktatási szakemberek, kutatók, tananyagfejlesztők, kormányzati képviselők, hardver- és szoftverkiadók, így Európa számos országa mellett Japánból, Ausztráliából, Új-Zélandról, Egyesült Államokból és természetesen Magyarországról is.
Ma, a tanácskozás első napján műhelybeszélgetéseken vehetnek részt az érdeklődők, a következőkön az „Új kompetenciák és társas közegek” témakörben olyan előadások várják a résztvevőket, amelyek az új technológia nyelvtanulásba történő integrálásával foglalkoznak, azonban a számítógéppel támogatott nyelvtanulás más kutatási, fejlesztési és gyakorlati vonatkozásai is előtérbe kerülnek.
Az e-learningbe, a közösség építését segítő eszközök alkalmazásába, a tanárok felkészítését szolgáló technológiai újításokba műhelyfoglalkozások, szekció-előadások és poszterbemutatók segítségével nyerhetnek betekintést az érdeklődők.
Michael Barlow, az Aucklandi Egyetem professzora például a ”Szókapcsolatok elemzése és használata a nyelvtanításban” című előadás és műhelyfoglalkozás keretében szemlélteti a különféle megközelítéseket arra vonatkozóan, hogy miként azonosítsuk a szókapcsolatokat az eltérő, általános nyelvi eszközökkel.
Az EuroCall különlegessége, hogy a plenáris előadások videófolyam formájában elérhetővé válnak azok számára is, akik a konferencia weboldalán keresztül online szeretnék követni az eseményeket. A virtuális résztvevők így online reflektálhatnak a témákra, eszmét cserélhetnek azokkal, akik személyesen jelen vannak. A plenáris és szekcióelőadások podcast (—> a podcasting lehetővé teszi hanganyagok közzétételét az interneten, úgy, hogy a felhasználók feliratkozhatnak az adott anyag újdonságait tartalmazó feedre (általában mp3 állományok). ) formájában, archiváltan lesznek elérhetők a konferencia weboldalán. Az előadások válogatott változata a Cambridge University Press gondozásában készülő ReCALL tudományos folyóiratban és az EuroCALL Review-ban jelenik meg.
A KJF részéről a konferencia szakmai hátterét a Modern Nyelvek Intézete adja, melynek 1992 óta működő angol nyelv és irodalom tanszéke egyidős a főiskolával.
A Kodolányi János Főiskola, mindig kiemelt figyelmet fordított a hatékony, kompetencia-alapú oktatást segítő innovatív technikai megoldásokra. Így például az e-learning kiemelt fontosságú az intézmény számára, a 2003-ban kezdődött web-alapú távoktatási rendszer eredményességét a Magyar Minőség E-Oktatás Díj is jelzi.
„A tanulási és tanítási alkalmazásoknak követniük kell a környezet változását, nagyobb súlyt kell helyezni a legújabb technikai megoldásokra, de mindezt megfelelő pedagógiai keretbe kell ágyazni. Remélem, hogy a konferencia hozzájárul a tanárok szemléletváltozásához a legmodernebb tanulást segítő eszközök használatával kapcsolatban” – ezekkel a szavakkal köszöntötte dr. h.c. Szabó Péter Phd., a Kodolányi rektora a konferencia résztvevőit.
A konferencia részletes programja megtalálható a hivatalos honlapon.