Környezetvédelmi pályázat: 342 milliárd az életminőség javítására
Súlyos egészségügyi gond, hogy ma majdnem 900 településen, több mint kétmillió ember rossz minőségű csapvizet iszik Magyarországon: sokfelé arzénes, bóros, nitrites, ammóniumos a víz. Ebben a pályázati körben 56 milliárd, 2013-ig összesen 200 milliárd forint jut az önkormányzatoknak az ivóvízminőség javítására szánt programjaikra. A cél az, hogy 2015-ig a lakosság száz százaléka tiszta vízhez juthasson.
Szintén az önkormányzatok és társulásaik számára hirdetik meg azt a programot, amely a felhagyott, bezárt hulladéklerakók kezelésére nyújt 60 milliárd forintos pályázati keretet. Így enyhíthető az a környezeti terhelés, amivel a létesítmények gyakran súlyosan szennyezik a felszíni és felszínalatti vizeket.
A most megjelenő három természetvédelmi pályázat a védett természeti területeken élő védett állat- és növényfajok megóvására, valamint a botanikus kertek, arborétumok, kastélyparkok megőrzésére, rekonstrukciójára szolgál.
Magyarország fenntartható energiagazdálkodásának két fő pillére az energiaigény mérséklése és a környezetkímélő megújuló energiaforrások (pl. biomassza, geotermikus, nap-, víz-, szélenergia) hasznosítása. Ezen célok elérésére a pályázatok keretében 24 milliárd forint lesz elérhető vállalkozások, nonprofit szervezetek, közintézmények számára. A megújuló energiaforrások kiaknázása mellett a leghangsúlyosabb feladatok a távhő-rendszerek korszerűsítése, a világítási és fűtési rendszerek modernizálása. Több mint hatmilliárd forint jut továbbá a környezetvédelmi informatikai fejlesztésekre: digitalizálásra, adatbázis-fejlesztésre és az elektronikus ügyintézésre.