Az Ügy közügy – a Magyar Telekom segítő műsora a TV2-n
A filmek valóságos történeteket mutatnak be, olyan szereplőkkel, akik társadalmi problémák megoldásán dolgoznak: hátrányos helyzetűekért, válsághelyzetbe került társainkért, nehéz sorsú közösségek fejlesztéséért...
A Magyar Telekom és a TV2 az Ügy-sorozat tavalyi sikerén felbuzdulva döntött a folytatásról. Az akkor bemutatott négy alapítvány munkáját nagy mértékben segítették a tévénézők, a Magyar Telekom és a TV2. Az Ügy új sorozatát holnaptól ismét csütörtök éjjelenként sugározza a TV2.
Az első részben a Kutyával az Emberért Alapítvány mutatkozik be, amely a mozgás- vagy értelmi sérült gyerekek gyógyítá-sához szükséges kutyák kiképzésével foglalkozik, és ehhez kér segítséget, hiszen a mostaninál sokkal több ilyen terápiás állatra van szükség. Egy héttel később a szenvedélybeteg, drogfüggő fiatalokat segítő Vándorok a Viharban Alapítványról láthatunk filmet. Május 24-én a Muzsikáló Egészség Alapítvány munkájába pillanthatunk be, amely egy – sajátos nevelési igényű gyerekek szereplésével tartott – zenés előadásához keres támogatást. A május 31-i, utolsó rész az Ócsai Madárvárta Egyesületről szól, amely leégett oktatóháza újjáépítéséhez kér segítséget. A sorozatban szereplő alapítványokat pályázat alapján független, társadalmi zsűri választotta ki.
A tévénézők segíthetik az alapítványok áldozatos munkáját: telefonos szavazással (hívás vagy sms) dönthetnek arról, hogy melyik alapítvány, milyen mértékben kapja a Magyar Telekom által felajánlott adományokat. A legtöbb szavazatot szerzett alapítvány ötmillió, a többi három film szereplője egy-egymillió forint adományban részesül.
A Magyar Telekom (T-Com, T-Mobile) hálózatából küldöttt szavazatok ára 200 forint, amely áfamentes (Domino előfizetésről érkező hívás esetén 20% áfát tartalmaz). Az összeget a Magyar Telekom átutalja annak az alapítványnak, amelyikre a néző szavazott. A filmeket Kandász Andrea és a Kandi Produkció stábja készíti. A jótékony célú dokumentum-valóságshow kizárólagos médiapartnere a TV2.