Megnyílt Varnus Xavér Sufnija – a 97 esztendős Fejtő Ferenc Kőbányán
Varnus Xavér, aki kőbányainak vallja magát, elhatározta: olyan, minden korosztály számára nyitott helyet teremt, „ahol egy kávé, tea mellett a kulturális feltöltődés is adott”.
Amint ezt a művész az INFOVILÁG kérdésére elmondta: a hamisítatlan polgárházban valaha ifjúsági klub működött a rendszerváltozás előtt, majd sokáig kihasználatlanul állt. Most viszont aki itt körülnéz, máris otthon érezheti magát az ízléseses berendezett helyiségekben, ahol a tapétázott falakat az orgonaművész fotós édesapjának felvételei díszítik. Nincs szó azonban arról, hogy irodalmi vagy művészeti kávéház lenne ez a hely, ám reggel 9 és délután 6 óra között azért olykor helyet kap itt a festészet, az irodalom és a zene is.
Amolyan xavéros fricska, hogy a tévékészüléket a vécébe száműzték: aki ide beül, az ajtóra szerelt tükrön nézheti az egyik kereskedelmi csatornát, ugyanis nem kocsmát szeretne itt az alapító muzsikus, ahol üvöltve kommentálják a képernyőn futó sportesemények mozzanatait, hanem azokat várják, akik kulturális feltöltődésre vágynak. S hogy miért kapta a Sufni nevet? Azért mert ez közérthető. „Vissza kellene hozni legalább ezen a száz négyzetméteren a művelt, öntudatos, egykor volt kőbányai polgárvilágot” – nyilatkozta Varnus Xavér.