A naplót Kovács János, a sztorit az élet írta – bolhapiacon vett 56-os dokumentum hasonmás kiadásban

Még tovább, visszafelé az időben…

A naplóra Molnos Péter bukkant rá négy évvel ezelőtt a pesti bolhapiacon. Megvette, tanulmányozta, majd a művészettörténész Kieselbach Tamással együtt elhatározták: megjelentetik. Mert értékes, mert egyedülálló, mert korrajz – még akkor is, ha „csak” egy 14 éves fiú a szerzője. Hitelességéhez nem fér kétség, a leírt események, megfigyelések, az illusztrációk egybevágnak a történelem tanúinak és a történészeknek, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kutatóinak a megállapításaival. „Pusztán” a műfaj sajátos: napló. Ráadásul egyedi is: a történések iránt szerfölött fogékony kamaszfiú szemével és följegyzéseivel láttatja, örökíti meg a fél évszázaddal ezelőtti eseményeket.

Az már csak „hab a tortán”, hogy az ifjú – most már nevén nevezhetjük, hiszen rátaláltak! – Kovács János, aki szüleivel együtt a forradalom idején a pesti VIII. kerületben, a Blaha Lujza tér (a Rádió és a Szabad Nép szerkesztősége, a Corvin áruház…) közelében, a történések és a harcok egyik gyújtópontjában lakott, később korabeli dokumentumokkal (nyomtatványokkal, képekkel) még kiegészítette a naplóját. Látott, hallott és megtapasztalt csaknem mindent. A lelkes hangulatot éppúgy, mint a Rákóczi téri ideiglenes temető, a szétlőtt belváros látványát. A legértékesebb mindenképpen az események naplózása. (A krónikás meggyőződése, hogy a ma megjelent hasonmáskiadás forrásmunka lesz a kor kutatói számára.)

A véletlenek egybeesése…

A napló ma déli bemutatásakor a kiadó, Kieselbach Tamás nem titkolta: versenyre kelt az 56-os Intézettel, mert tudomására jutott: az is egy hasonló naplót kíván megjelentetni. Mi több, a Kovács Jancsi naplójában rendszeresen szereplő „Gyuliét”, aki történetesen a fiú legjobb barátja volt. Feltehetően a két pesti srác versenyzett a naplóírásban. Az 56-os Intézet birtokába jutott másik napló szerzője Csics Gyula; az ő műve és az intézet segítő közreműködése vezetett el végül is a Kieselbach-kiadás „ismeretlen” szerzőjének a személyéhez. Az is igaz, hogy a Kieselbach–Molnos-kettős elméletileg azonosította Kovács Jánost, csak éppen nem tudott a keresett szerző nyomára bukkanni.

A Csics-féle napló éppen egy hét múlva jelenik meg az 56-os Intézet kiadásában. A két pesti srác művei kis híján 50 év múlva találkozhatnak az olvasók kezében.

Előszó a naplóhoz – a kiadótól

„Mindig mondták, milyen katartikus élmény volt 1956. Az én fiatalságomban nem volt ilyen. Emlékszem, mikor tizenkét éves koromban a szomszéd bácsi azt magyarázta, hogy a Széna téren lőtték az oroszokat. Nem értettem semmit. Biztosan rosszul mondja, s nem a magyarok lőttek az oroszokra, hanem az oroszok a németekre. És nem 1956-ban, hanem 45-ben.
Azóta persze sok minden letisztult és a helyére került. De egy valami nem változott: mindig szerettem volna, hogy igazán közöm legyen 56-hoz. Ezért döntöttem úgy, hogy kiadom ezt a naplót.

A művészettörténet értelmezhetetlen háttér és történelem nélkül. Mindenhol igaz ez, de nálunk ezerszeresen. Sehol a világon nincs szorosabban összefonódva e két terület, mint Magyarországon. Történelem, történet ─ ez adja a mi igazi különlegességünket. A sűrű dráma, a sorozatos megtöretés, a kényszerű emigrációk, az állandó készenlét által érzékennyé tett psziché. Hogy az egyes életek nagy, történelem által kimért drámái után szinte mindig kijárt még egy-két ráadás. A 20. század magyar képző- és vizuális művészetét a történelemmel egybefűzve kell elmesélnünk. Ezen az úton juttathatjuk el a világhírig.

Az én szememben ez a napló művészettörténet.
Hatalmas erejük van a szimbolikus, érzelmeket megnyitó tárgyaknak. Nálunk ezek döntő többsége eltűnt, elkallódott, megsemmisítette őket az állandó útonlevés. Hiányzik a kézbe adható, kézbe fogható történelem. Pedig nagyon fontos, hogy átélhetővé tegyük a 20. század nagy motívumait: 1919-et, 1944-et, 1945-öt és 1956-ot. Szerintem ez a napló alkalmas erre.

Még megtalálásának körülményei is szimbolikusak. A szemétből vették ki. Az Ecseri piacon lelt rá mai tulajdonosa, a kiadás munkáiban is részt vevő művészettörténész, Molnos Péter. Egy eldobott, s a pusztulástól megmentett könyv, melynek írója ─ ha vannak is sejtéseink, a szöveg utalásaiból nyert információink ─ ma még ismeretlen. E könyv sorsa sok tekintetben analóg a magyar festészet újrafelfedezésének történetével. Eltűntnek hitt remekművek kerülnek elő, kiselejtezhető hulladéknak tartott alkotások kapják meg végre megérdemelt megbecsülésüket. Lassan helyükre kerülnek a dolgok. E könyv kiadásával ehhez a folyamathoz szeretnék hozzájárulni.

Tudatosan nem alakítottuk át a naplót. Nem láttuk el jegyzetekkel, nem adtunk neki új, csábítóbb külsőt. Ez a könyv úgy hiteles, ahogy fennmaradt. Szakadásokkal, foltokkal, sérülésekkel, a múlt nyomaival. Nézzünk rá úgy, mint talált tárgyra, mint egy máig rejtőzködő üzenetre.”


A napló története (nyomozás a szerző után)

Molnos Péternek, a napló tulajdonosának édesanyja olvasta el elsőként az 1956. október 23–1957. március 15. közötti időszakot megörökító naplót. Ő látott hozzá a napló írójának a fölkutatásához. Rálelt valamikori osztálytársakra, ismerősökre, s a szerző egykori lakcímét is sikerült nagy biztonsággal kiderítenie. Őt magát azonban nem lelte meg. “Évekkel később én is belefogtam a nyomozásba, s én is az utolsó lépésnél akadtam el – írja Molnos. – A csengetésre soha nem nyílt ki az ajtó, a szomszédok csak bizonytalan, tartózkodó válaszokat adtak. Most, a megjelenés előtt néhány nappal hirtelen felgyorsultak az események. Úgy látszik, mire a könyv a közönség kezébe kerül, megoldódik a «nagy rejtély». Ebben a történetben fantasztikus véletlenek történtek. A legnagyobb, a legfurcsább, a legörvendetesebb éppen a legvégén. Megkerült a barát, aki minden bizonnyal választ ad a nyitott kérdésekre...”


Utószó és ajánló

Milyenek a véletlenek!? A 20. századi magyar történelem iránt különös fogékonysággal viseltető Kieselbach Tamás művészettörténész a „Napló” mai sajtóbemutatóján elmondta, hogy a galériájának falán sorakozó nagyméretű, fekete-fehér fényképfelvételek a családi örökségéből valók. A fotókat 1956 viharos, dicső-gyászos őszén készítette nagyapjának testvére, dr. Kieselbach Gyula (1891–1972); a filmet már a nagyapa, Kieselbach Vilmos (1901–78) laborálta és nagyította papírképekké. Ezek a felvételek is a közeli múlt történelmét idézik, mintegy erősítve a „Napló”-ban írtakat.

”A magyar forradalom, 1956 – napló” – ajánlott olvasmány is lehet(ne) a mai tízenéveseknek. Történelmi lecke fiúktól – nem csak fiúknak.