Üzleti modellek a közszférának – milliárdos árbevételt ért el a HostLogic
Európában mind a gazdasági, mind a közszférában megfigyelhető, hogy a humánerőforrás-gazdálkodás területén HR-központosítás zajlik – mondta el Molnár György, a cég HR-üzletágának vezetője. A HostLogic a Smart HR rendszert azért fejlesztette ki, mert az SAP-ban megtalálható modulokra (mint amilyen például az e-learning vagy a központosított munkaerő-nyilvántartás) a közepes vállalatoknak és a közszférának is szüksége van. Magyarországon a közigazgatásnak jelentős a lemaradása: az oktatási intézményeknél, vagy önkormányzatoknál még régiószintű központ sincs, minden intézmény saját bérszámfejtést végez.
A magyarországi CRM-piac idén tízmilliárd forint körül alakul, s a piackutató intézetek szerint évente tíz százalékos növekedést produkál. A kis- és középvállalati ágazat ebből harminc százalékkal részesedik. Jelenleg az autóipari és -kereskedelmi, az FMCG és a médiaágazatból mutatkozik igény. A médiapiacon a tartalom és a hirdetési felületek értékesítésében óriási a verseny, így itt különösen igaz az a törekvés, hogy egyetlen üzleti lehetőség se maradjon kihasználatlanul. A vállalatok felismerték, hogy az eladásban és a marketingben általában uralkodó káoszt rendbe kell tenni, amelyhez a CRM-rendszer lehet a kulcs.
A kkv-k a gazdálkodásuk javításában két tényezőt tartanak fontosnak: teljes lefedettséget és iparági szaktudást igényelnek a vállalatirányítási rendszertől. Így ez a szegmens már Magyarországon is a komolyabb ERP-rendszerket igényli, azonban nehezen tudja megfizetni – mondta Molnár Attila, az ERP-üzletág vezetője. A cég úgy akar ezen segíteni, hogy ASP-keretében, hosszú távú konstrukcióban is hozzáférhetővé tette az SAP megoldáscsomagjait. Ezzel azok a magyar vállalatok is hozzájuthatnak a működésüket támogató informatikai rendszerhez, amelyeknek nem tudnák azt megvásárolni. További lehetőséggel kecsegtet az eu-s források bevonása is.
További információ: www.hostlogic.hu