Védjegy hívja fel a figyelmet az áfacsökkentésre
Mesterházy Attila kiemelte: az áfacsökkentés olyan intézkedés, amelyet minden érintett pozitívan ítélt meg, erről tanúskodott a kereskedelmi áruházláncok képviselőivel, illetve az érintett érdekképviseletekkel a miniszterelnök által aláírt együttműködési megállapodás.
Hozzátette: az áfacsökkentéssel -- vagyis azzal, hogy az áfa felső 25 százalékos kulcsa jövőre 20 százalékra csökken -- az volt a cél, hogy a magyar gazdaság versenyképessége növekedjék, illetve a fogyasztók zsebében minél több pénz maradjon. Ezzel a céllal a kereskedelmi áruházláncok képviselői és az érintett érdekképviseletek egyetértettek, olyannyira, hogy több kereskedelmi lánc novemberre, illetve decemberre előrehozta a csökkentést.
Mesterházy Attila elmondta: a védjegy-feltüntetéssel azt szeretné elérni a kormányzat, hogy a fogyasztó lássa, olyan boltba, kereskedelmi egységbe megy be, amelyben érvényesítheti az áfacsökkentésből származó ármérséklődés előnyeit.
Dióssy Gábor, a gazdasági és közlekedési tárca politikai államtitkára kiemelte: az áfacsökkentés hatása az, hogy január 1-jétől négy százalékkal csökken a lakossági villamos energia ára. Az üzemanyagok esetében az áfacsökkentést már novembertől végrehajtotta a kormányzat, amelynek tapasztalatai kedvezőek.
Kifejtette: a november eleji üzemanyagárakat érintő áfacsökkentés után a kormányzat azt tapasztalta, hogy a világpiacon egyébként egekbe szökő üzemanyagár-emelkedés nem hatott a magyar piacra, nem következett be ugrásszerű emelkedés, a magyarországi üzemanyagárak a világpiaci olajár-emelkedés ellenére szinten maradtak.