Hogyan kell csőbe húzni egy Oscar-díjast?
SAJÁT MEGGYILKOLT APJÁT JÁTSSZA A MÜNCHEN SZEREPLŐJE
Továbbra is tart Steven Spielberg filmjének, a Münchennek a diadalmenete. Az amerikai kritikusok szuperlatívuszokban írnak róla, kiemelve, hogy végre egyesült a „két Spielberg”. Az, aki a Cápával hihetetlen feszültséget tudott kelteni, és a másik, aki a Schindler listájával elgondolkodtató és igaz filmet hozott létre.
A München azt meséli el, hogy az izraeli titkosszolgálat kommandója hogyan kutatja fel és likvidálja azokat a palesztin terroristákat, akik vérfürdőt rendeztek az izraeli sportolók körében az 1972-i müncheni olimpián. A film izraeli fogadtatása vegyes, hogy a zsidó állam ugyanis sohasem ismerte el a titkos kommandóakciókat, míg a hivatalos megtorlás palesztin kiképzőtáborok bombázása volt Szíriában és Libanonban.
A film szomorú érdekessége, hogy az egyik színész, Guri Weinberg saját édesapját alakítja, akit a terroristák meggyilkoltak Münchenben. A tragédia idején Guri egyhónapos volt. (München – hazai bemutató: 2006. január 26.)
MICHAEL MANN MEGTÖRI AZ ÁTKOT
Hollywoodban szilárdan tartja magát az a vélekedés, hogy tévésorozatból nem sikerült még igazán jó mozifilmet készíteni - mert mindig elrontották, jobb esetben elviccelték a dolgot. Most mégis van esély arra, hogy megtörik az átok, az utómunkálatoknál tart ugyanis a Miami Vice, amelyet Michael Mann (Szemtől szemben, Collateral – A halál záloga) rendez, aki annak idején maga is részt vette a klasszikus sorozat elkészítésében.
A két kőkemény zsarut Colin Farrell és Jamie Foxx alakítja, az akciók pedig állítólag még a Szemtől szemben nagy összecsapásait is megszégyenítik. Egy kis ízelítő itt: www.miamivice.com (Miami Vice – hazai bemutató: 2006. augusztus)
GYES-RE KÉSZÜL TOM CRUISE
Arra készül Tom Cruise, hogy minden idejét tavasszal születendő gyermekének szenteli majd, mert szerinte az apának is ki kell vennie a részét a kisbaba körüli teendőkből. Ehhez azonban a producereknek is lesz egy-két szava, májusban kerül a mozikba ugyanis Tom új szuperprodukciója, a Mission: Impossible III, amelyet hatalmas reklámhadjárattal népszerűsítenek világszerte, s ebből bizony a sztárnak is ki kell majd vennie a részét. Pedig Tom azt már kikötötte, hogy új film ide vagy oda, nem vállal közös címlapfotózást gyermeke anyjával, Katie Holmes-szal, holott ez hatalmas reklámot jelentene a produkció számára. – Mission: Impossible III – hazai bemutató: 2006. május 4.