Szliácsi egyeztetés Bristol előtt
A mai találkozón a résztvevők közös nyilatkozatot fogadtak el. Rögzítették az egységes fellépés szándékát a jövő héten az angliai Bristolban megrendezendő „Fenntartható közösségek” uniós várospolitikai konferencián. Szükségesnek tartják, hogy az unió 2007–13 közötti költségvetésében az új és a régi tagállamok hasonló elbánásban részesüljenek a területfejlesztési támogatások elosztásában is.
A miniszterek teljes mértékben támogatták azt az uniós törekvést, amely szerint a vidékfejlesztés mellett erősíteni kell a városok szerepét is a regionális politikában, hiszen azok a régiók motorjaivá válnak munkahelyteremtő és kisugárzó, növekedésösztönző szerepükkel.
Tekintve, hogy a régi és az új tagállamok problémákkal küszködnek a lakásügyek területén, a visegrádi négyek hangot adtak véleményüknek: az unió következő költségvetésének vitájában nagyobb hangot kell kapnia a panellakások felújításának, korszerűsítésének, gazdaságosabbá tételének, és az élhető, egészséges lakókörnyezet kialakításának.