A Canon Europe együttműködik a WWF-fel az élet forrásának védelmében
A most kezdődő egyéves program idején a Canon támogatja a WWF-et az üres festéktartályok újrafelhasználásában. A kezdeményezés úttörője Ausztria, Belgium, Finnország és Norvégia, majd a földrész többi országára is kiterjesztik a programot.
A kezdeményezés a Canon már működő újrahasznosítási programjára épül; a felhasználók számára három lehetőség nyílik a használt nyomtatópatronok visszajuttatására: postai úton, a helyi kereskedőkön keresztül, illetve a kihelyezett gyűjtődobozokba helyezve a kiüresedett patronokat. A program kezdete, 1992 óta tavalyig a Canon mintegy 12 millió üres nyomtatópatront dolgozott fel Európában és több mint 80 milliót az egész világon, saját újrahasznosító üzemeiben.
A WWF globális édesvízi programjának fő célja, hogy enyhítse az édesvíz hiányával kapcsolatos környezetvédelmi gondokat, elsősorban az édesvízi természeti környezet védelme által. A mocsarak természetes árvíz-szabályozóként és víztisztító rendszerként működnek, illetve alapvető élelmiszer-utánpótlásként is szolgálnak az emberiség számára. A program keretében több mint 250 millió hektár édesvízi mocsarat és 50 folyómedret részesítenek védelemben, kezelnek, illetve állítanak helyre.
KESERŰ TÉNYEK AZ ÉDESVÍZRŐL
– Az édesvízi ökoszisztéma a világ felszínének kevesebb, mint 1%-a, azonban a mocsarakban több élőlény él, mint bármely más természetes élőhelyen.
– Csaknem félmilliárd ember él mocsarak közelében, illetve függ a mocsaraktól, elsősorban egészségügyi, élelmiszeripari vagy energetikai szempontból.
– Több mint 3 milliárd ember él egészséges víz nélkül és kétségbe ejtő egészségügyi viszonyok között.
– A világ mocsarainak fele elpusztult a múlt 100 év alatt az ember természetkárosító beavatkozása miatt.
– Az édesvízi élővilág csaknem a felére csökkent a múlt 30 évben.