Olimpiai játékok Athéntól Athénig – 1896–2004

Nagy erénye a műnek, hogy nincs túlírva, holott – tekintettel a téma gazdagságára és az ídőívre, amely az emberiség történetének 2780 esztendejét fogja át – minden bizonnyal nagy lehetett a szerzőket környékező csábítás. Elvégre az első nagy sportviadalt időszámításunk előtt 776-ban rendezték meg az ókori Görögország egyik festői völgyében, Olümpiában. 1170 esztendőn át, négyévenként, a nyári napforduló utáni első holdtölte idején küzdöttek a legjobb atléták, hogy megmutassák fizikai és erkölcsi, testi és lelki nagyságukat isteneiknek és kortársaiknak. A túlbuzgó keresztény Nagy Theodosius császár tilalma vetett véget 394-ben az olümposzi játékoknak, amelyeket csak a 19. század végén, 1884-ben sikerült újjáéleszteni, két évvel azután, hogy a francia Pierre Coubertin meghirdette az olimpiai játékok felújítását.

A legelső, modern kori olimpia megrendezésére stílszerűen a nagy előd méltó utóda, Görögország, Athén vállalkozott 1896-ban. Az olimpia 120 esztendővel ezelőtt elfogadott jelszava – „Citius, altius, fortius” (gyorsabban, magasabban, erősebben) máig lelkesíti a világ sportszerető, megmérettetésre kész ifjúságát.

Hála a technikának, bőséges képanyag maradt az utódokra az első újkori olimpiáról, amelynek természetesen magyar részvevői is voltak (az összesen 245, kizárólag férfisportoló között), bár az akkori 15 részvevő ország sorában az Osztrák–Magyar Monarchia szerepelt. Az első athéni olimpiáról 2 arany, 1 ezüst és 3 bronzéremmel tértek haza sportolóink. Jegyezzük meg, minden magyarnak illik tudnia, hogy 1896-ban Hajós Alfréd szerezte meg a két aranyérmet Magyarországnak a 100 és az 1200 méteres gyorsúszásban. Dáni Nándor a 800 méteres síkfutásban elért 2:11.8-as eredményével lett ezüstérmes. A három harmadik helyezett Kellner Gyula (maratoni futás), Szokoly Alajos (100 méteres síkfutás) és Tapavicza Moncsiló (tenisz egyes) volt.

Bár a sorszámozás szerint az 1896-i (athéni) olimpiát illetik az I-essel, az idei athéni nyári olimpiát pedig a XXVIII-assal, a két világháború miatt máig végül is csak 25 alkalommal tartották/tartják meg az ötkarikás játékokat. (A folyamatos számozás feltehetően azoknak a nagyszerű sportolóknak az emlékét is őrzi, akik – bár bizonnyal (fel)készültek, 1916-ban, 1940-ben és 1944-ben nem vehettek részt a megmérettetésen, talán némelyikük el is esett a harctereken.

Száznegyvenkilenc olimpiai aranyérmet szereztek 1896 óta magyar sportolók; többet is tudtak, megérdemeltek volna, ha nem szól közbe a 20. század első felében a történelem, a második felében pedig a politika.

Emlékezetes, hogy az 1984-i Los Angeles-i olimpián, moszkvai politikai nyomásra, a magyar sportolók (sem) vehettek részt. Akkor az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese, egyben Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja dr. Schmitt Pál volt. Ma ugyanő Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke. Miközben az „átkos rendszer” vezetése eltiltotta a magyar sportolókat az olimpiai részvételtől, a kedvezményezett sportvezetők, köztük az akkori rendszert ma megvetően elítélő Schmitt Pál, államköltségen részt vettek a Los Angeles-i ötkarikás játékokon.

Az utóbbi hetekben többen fölrótták Schmittnek, hogy bár „helyzetben volt”, mégsem tiltakozott a 20 évvel ezelőtti politikai vezetésnél a moszkvai diktátum ellen, a vezetésére és felelősségére bízott magyar sportolók Los Angeles-i részvételéért. Schmitt azzal érvel, hogy külföldi útja miatt nem vehetett részt a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésén, amely egyetlen ellenszavazattal (dr. Jacsó Istvánéval!) kimondta a távolmaradást. – A hitelesség kedvéért: a szavazás idején dr. Schmitt Pál a Magyar Népköztársaság kormányküldöttségének tagjaként, miniszterhelyettesi rangban Lázár György miniszterelnök kíséretében Szófiában tartózkodott.

Természetesen a fenti „közjáték” nincs benne a Kossuth Kiadó most megjelent olimpiai kötetében; már csak azért sem, mert egyrészt az eredeti mű szerzői franciák, másrészt igyekeztek távol tartani magukat a napi politikai áramlatoktól. Miként e nagyszerű műből kiderül: nekik sikerült.

Olvasásra, tanulmányozásra, birtoklásra ajánlom az olimpiai játékok most megjelent enciklopédiáját, az Athéntól Athénig 1896–2004-et. És nagyon várom az idei olimpia utáni beszámoló kötetet, benne a nagyszerű statisztikával, amely szerint sportoló lányaink, fiaink legalább/megközelítőleg annyi aranyérmet szereztek, mint (korban) nagyapáik 52 esztendővel ezelőtt Helsinkiben: 16 aranyat, 10 ezüstöt és 16 bronzot. A dicső elődök nagyszerű példája lelkesítse őket és adjon erőt nekik az olimpiai jelmondat megvalósításához!