3M Wall Display: jövőkép a jelenben  «egykezes» bemutatóeszköz szakmai előadásokra, oktatáshoz
Előadás, oktatás közben különféle eszközök  írásvetítő, projektor, fali tábla (flip-chart) stb.  kezelése gyakran gondot okoz az előadónak, az egyiktől a másikig kell lépkednie, egyidejű működtetésük nehézkes. A hazánkban is jelen lévő, több mint 100 esztendős amerikai vállalat, a 3M épp ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére egyesítette a felsorolt eszközöket egyetlen berendezésben. Ma erről győződhettek meg a 3M kiemelt hazai forgalmazója, a Galax Vetítéstechnikai Kft. sajtótájékoztatójának részvevői
A falra függeszthető, nagyméretű, lapos képernyőt jelforrással (számítógéppel, videólejátszóval stb.) összekapcsolva kezdődhet az előadás. A 3M Vikuiti Display Enhancement felülettechnológiát alkalmaz, amelynek eredményeként a kép kristálytisztán, akár 170º-os szögből is jól látható. Amikor a számítógép képernyője a Wall Display közvetítésével jelenik meg, a felület interaktív érintőképernyővé válik, amelyen a 3M digitális toll úgy használható, mint a számítógépeknél az egér, ekként az előadó a tábla mellől irányíthatja a bemutatót lejátszó gépet. A többfunkciós távirányító segítségével az előadás a szó szoros értelmében egy kézben tartható, az előadónak nem kell a különféle eszközökkel bajlódnia, figyelmét a közönségének szentelheti.
A Wall Display digitális tábla és másolótábla funkciójával elmenthetők, színes nyomtató csatlakoztatásával pedig kinyomtathatók a táblára írt adatok. Mivel minden digitálisan rögzül, a jegyzetelés feleslegessé válik, a résztvevők akár mágneslemezen is megkaphatják a táblára írtakat, ekként mindenki aktívan vehet részt a munkában.
A Wall Display eredményesebbé teszi a távkonferenciák lebonyolítását is. A különböző helyszíneken lévő résztvevőket összekapcsolja egy videokonferencia keretében, a nagy kijelző segítségével pedig az adatok és a dokumentumok jobban láthatók még a hátrébb ülők számára is.
A Wall Display alkalmazásával megszűnhet a tárgyalók zsúfoltsága, eltűnhet a «kábelsaláta», és a megannyi segédeszköz megfelelő működtetését sem kell megtanulni.
A 3. évezred technológiáját elénk vetítő Wall Display hazai fogyasztói ára versenyképes a több készülékből álló együttesek árával. Bővebben: www.galax.hu.