Magyarország a tekintélyuralmi berendezkedés elrettentő példája

A nemzetközi média marrákesi beszámolói megemlítik, hogy az ENSZ migrációs csomagját nem hiánytalanul fogadták el az országok, és az elutasítók közül – az Egyesült Államok mellett – többen kiemelik Magyarországot és Lengyelországot, megjegyezve, hogy e két kormány ellen az Európai Unióban is eljárás folyik jogállamisági problémák miatt.

A müncheni Süddeutsche Zeitung a dpa német hírügynökség tudósítását ismertetve megállapítja: Magyarország jobboldali nemzeti miniszterelnöke megakadályozta, hogy az EU egységesen támogassa a világszervezet dokumentumát – és nem csupán Lengyelország, Olaszország vagy Ausztria követte Orbán Viktort a szkeptikusok klubjába.

Az európaiak többsége kevesebb migrációt akar – ismerteti a Politico című amerikai portál európai kiadása a Pew közvélemény-kutató intézet felmérésének tegnap ismertetett eredményeit. A Pew tíz EU-országban – Magyarországon, valamint az Egyesült Királyságban, Francia-, Görögországban, Hollandiában, Lengyel-, Német-, Olasz-, Spanyol- és Svédországban kérdezte meg az embereket. Összesített átlagban a megkérdezettek 51 százaléka azt szeretné, ha kevesebb lenne a bevándorló. A közvélemény-kutató globális átlagban ennél kevesebbet, 45 százalékot mért. A bevándorlókkal szemben a legelutasítóbbnak a görögök bizonyultak, 82 százalékkal, őket a magyarok követik 72 százalékkal. Szorosan mögöttünk vannak az olaszok, 71 százalékkal. Németországban is markáns többség, 58 százalék szeretné azt, ha országban kevesebb lenne a bevándorló. A franciák körében azonban csupán 41, Hollandiában 39, Spanyolországban pedig mindössze 30 százalékos ez az arány.

Ismét hivatkozási alap lett Magyarország az amerikai liberális sajtóban – a tekintélyuralmi berendezkedés elrettentő példája, ezúttal Paul Krugmannak, a The New York Times publicistájának a tollából. Krugman szerint: ha meg akarjuk érteni, mi történik Amerikában, akkor Steven Levitsky és Daniel Ziblatt közös alkotását, a „Miként halnak meg a demokráciák?” című könyvet kell fellapoznunk – abban jól leírják, hogy a múlt évtizedekben hogyan váltak névlegesen demokratikus országok de facto tekintélyuralmi, egypárti állammá, úgy, hogy sehol sem volt klasszikus értelemben vett katonai puccs, tankokkal az utcákon. A klasszikus példa – olvasható a The New York Times véleménycikkében – a Fidesz, amely nacionalista kormányzó pártként lényegében magához vonta a média oroszlánrészét, lerombolta az igazságszolgáltatás függetlenségét, manipulálta a választásokat, aminek révén jogokat adott a támogatóinak és jogokat vont el a vele szemben állóktól, saját érdekeinek megfelelően rajzolta át a választókerületek határait, és úgy változtatta meg a szabályokat, hogy a leadott szavazatok kevesebb mint a felével szupertöbbséghez jutott a törvényhozásban.

Paul Krugman szerint egyébként Donald Trump elnökké választása a lehető legjobb dolog, ami történhetett az amerikai demokráciával. A szerző, miután közli az olvasóval, hogy nem, nem bolondult meg, kifejti: a Fehér Ház lakóját diktatórikus törekvésű embernek tartja, aki semmibe veszi a jogállamiságot, továbbá korrupt, és valószínűleg külföldi hatalmak zsebében van. Ám egyúttal lusta, fegyelmezetlen, csak önmagával törődik, és ostoba. A demokráciát fenyegető veszély sokkal szélesebb és mélyebb, mint egyetlen ember, és valójában szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az Amerikát veszélyeztető erők nyilvános arca egy ilyen nevetséges személy.

Az amerikai belpolitikai visszásságokat elemző véleménycikkben Krugman egyebek közt kitér arra, hogy Wisconsin államban például a republikánusok jogalkotási tevékenysége következtében a novemberi állami törvényhozási választásokon a demokrata párti jelöltek a szavazatok 54 százalékával a képviselői helyeknek csak a 37 százalékát szerezték meg, más szavakkal „Wisconsin Magyarországot teremtett a Nagy Tavak mentén”. 

Végül röviden a nap nemzetközi témájáról, a Brexitről, amely ügyben az a friss fejlemény, hogy elhalasztják a szavazást a londoni parlamentben. A Financial Times című tekintélyes brit lap egyik cikkének a szerzője – nem rejtve túlságosan mélyre az álláspontját –, azt idézi fel, hogy 2016 elején, mielőtt David Cameron akkori miniszterelnök bejelentette, hogy népszavazást rendel el az ország EU-tagságáról, a brit közvéleménynek csupán 6 százaléka tartotta a legégetőbb kérdésnek az Európához fűződő viszonyt. Ez a statisztikai adat a Financial Times szerint mindent elmond.