Ahol nincs sajtószabadság, ott remény sincs a szabadságra
A tekintélyelvűek magatartása nem sokat változott az idők során, ám a médiakörnyezet annál inkább. Manapság sokkal könnyebben hozzá lehet férni a médiatermékekhez – és sokkal könnyebb visszaélni velük –, mint eddig bármikor.
A tekintélyelvű politikusok – akkor is, ha demokratikusan választják meg őket – előszeretettel hibáztatják a sajtót, amiért az rámutat a hazugságaikra, feltárja a korrupciós ügyeiket és leleplezi, amit titkolni próbálnak. Nincs is ebben semmi újszerű. Száz évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet. Ahogy a Fekete Föld – A holokauszt: múlt és fenyegető jövő című könyv neves szerzője, Timothy Snyder írta nemrég, a harmincas évek Németországában a nácik a „Lügenpresse” kifejezést alkalmazták az ügyleteiket feltárni próbáló újságírók lejáratására. A kedves olvasó nyilván kitalálta már, hogy a Lügenpresse jelentése: „álhír”. A náci politikusok ugyanúgy használták ezt a kifejezést, mint korunk politikusai. Miloš Zeman cseh köztársasági elnök, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Donald Trump amerikai elnök különös előszeretettel veszi a szájára e hangzatos fordulatot.
Ám miközben a politikusok magatartása nem sokat változott az idők során, aközben a médiakörnyezet annál inkább. Manapság sokkal könnyebben bele lehet szállni, mint azelőtt bármikor. Az internetnek köszönhetően viszonylag csekély, reklámra fordított összeg ellenében is bárki képes könnyedén láthatóvá tenni magát. De persze nincsen gazdagabb a tekintélyelvű politikusok baráti körénél, ezeknél a hamis ajánlattételekkel megszerzett túlárazott közbeszerzéseken felhizlalt oligarcháknál, akik a kormányhoz fűződő jó kapcsolataiknak köszönhetően szerzett pénzből nyaralókat vásárolnak és luxusutazásokat tesznek.
És van még valami, amire sokat költenek: arra, hogy felvásárolják a független nemzeti sajtótermékeket. A tekintélyelvű politikusok – sőt, valójában mindegyikük – tisztában vannak azzal, hogy ha rajtuk múlik, mit látnak és hallanak a választók, akkor a közpolitikáról alkotott véleményüket is irányítani tudják – ezáltal pedig azt is, hogy kire szavazzanak.
A helyzetet tovább rontja, hogy buborékban élünk. Általában csak arról olvasunk és olyan információt adunk tovább a politikusokról, amit valamelyik barátunk vagy családtagunk osztott meg velünk. Felkapjuk a vizet, ha valaki lelkesen és egyetértőn számol be a „másik oldalt” illető ügyekről, és igyekszünk is elzárkózni az ilyen ártó hatásoktól. Amiben nagy segítségünkre vannak a Facebook algoritmusai. Nem más ez, mint a törzsi szellem megvalósulása: amint meggyőződésünkké válik, hogy a másik fél az ellenség, már nehéz ettől elvonatkoztatni. Szeretjük azt visszahallani, amit amúgy is gondolunk, és örülünk, ha a barátaink és a média is egy követ fúj velünk. Emiatt elszakadunk a valóságtól, és jelentősen megcsappannak az információforrásaink.
Főleg akkor esünk ebbe a csapdába, ha az, amiről hallunk, állítólagosan megbízható helyről - azaz, ha közvetve is, a kormánytól származik. Napjaink tekintélyelvű kormányai a hűséges haverjaik tulajdonában álló médiaorgánumokon keresztül terjesztik a propagandájukat. Felvásárolják a hírvállalatokat, a reklámcégeket és a kiadókat.
Szerencsére mindig lesz néhány újságíró, aki kellemetleneket kérdez, és közérdekű adatigényléseket nyújt be. Ilyenkor mit mondanak a tekintélyelvűek? Természetesen azt, hogy hazudnak, „álhíreket” terjesztenek. Azután – jobb esetben – további törvényekkel igyekeznek elhallgattatni őket. Magyarországon a sajtó embereit kitiltották a Parlamentből. Máltán, Szlovákiában, Bulgáriában és Oroszországban meggyilkolják a tényfeltáró újságírókat.
Hát így állunk. A legjobb, ha nem is reagálunk az álhírekre, nehogy munícióval szolgáljunk a tekintélyelvű vezetők szövegeléséhez. Ehelyett inkább azon fáradozzunk, amit végképp nem szeretnének: próbáljuk meg fenntartani a média pluralizmust, a sajtótermékek versenyét, a szabad információáramlást. Ha erre nem vállalkozunk, a kormányok kedvükre manipulálhatják a közvéleményt, hogy támogatást szerezzenek az emberi jogi értékeket, a demokrácia erejét fenntartó intézményeket – így a bíróságokat, a civil szervezeteket és az országos jogvédő szerveket – támadó politikájukhoz. Egy okból teszik ezt, mégpedig nem azért, hogy biztonságot teremtsenek a népüknek, vagy javuljanak az életkörülmények. Egyes egyedül azért, hogy megtartsák a hatalmukat. Bizony, ez ilyen egyszerű.
Ideje, hogy az EU-s intézmények és a demokratikus országok kormányai EU- és országos szinten egyaránt olyan intézkedéseket és jogi normákat vezessenek be, amelyek révén kialakulhat a szabad és plurális média virágzását biztosító környezet.
