Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. március 29. Az év 89. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739371. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Nem félünk és maradunk – Vig Dávid a magyar Amnesty új igazgatója

Nem félünk és maradunk – Vig Dávid a magyar Amnesty új igazgatója

Dr. Vig Dávid jogász, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Kriminológiai Tanszékének adjunktusát választották az Amnesty International Magyarország igazgatójává. Az új igazgató, aki 2018. december 1-jén kezdi meg munkáját, 2011–16 között az Open Society Foundations Emberi Jogi Programjának Büntető Igazságszolgáltatási Csoportjában dolgozott, 2017-től pedig a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programját vezette.

„Nagyon büszke és izgatott vagyok, hogy az Amnesty Magyarország igazgatója lehetek. A célom, hogy az egyesületi tagjainkkal, az aktivistáinkkal, az elnökséggel és a munkatársaimmal közösen egy olyan ember jogi mozgalmat építsünk fel, amelyben mindenki, nemtől, kortól, társadalmi helyzettől függetlenül megtalálja, hogy mit tehet a szabad és jogállami Magyarországért. – mondta Vig Dávid (a képen).

„2018 talán az egyik legnehezebb év volt eddig a független magyar civil szervezetek számára, minden korábbinál durvább és gonoszabb lejárató kampányokat indítottak ellenünk, listáztak és megbélyegeztek bennünket és elfogadtak két olyan törvényt is, amelynek egyértelmű célja a kormány kritikusainak megfélemlítése és elhallgattatása. A kormány évek óta hazaárulónak bélyegez minket és mindenkit, aki nem ért egyet vele. De mi nem félünk és nem fogunk elhallgatni. Szeretjük Magyarországot és éppen ezért maradunk itt és dolgozunk tovább azon mindennap, hogy  hazánk egy nyitottabb, szabadabb és élhetőbb hely legyen mindenki számára.”

 „Meggyőződésem, hogy egy olyan magyar Amnestyre van szükség, amely még hangsúlyosabban foglalkozik a rohamos léptékben romló magyar jogállamiság helyzetével, a bíróságok és független intézmények elleni támadásokkal és más olyan helyi ügyekkel, amelyek mindannyiunkat közvetlenül érintenek. Szeretnénk a korábbinál nagyobb jelenlétet, tudatosabb közösségeket és erősebb emberi jogi mozgalmat Budapesten kívül is, hogy a helyben történő jogsértésekkel is hatékonyabban tudjuk felvenni a küzdelmet. Ennek során nagyban tudok majd támaszkodni az Amnesty Magyarország korábbi igazgatóinak a munkájára, ezért nagyon hálás vagyok nekik."

Vig Dávidot az igazgatói posztra az Amnesty Magyarország Elnöksége választotta ki nyilvános pályázaton, miután dr. Iván Júlia ideiglenes igazgató határozott idejű szerződése szeptember végén lejárt. Az átmeneti időszakban a szervezetet dr. Demeter Áron megbízott igazgatóként vezette.