Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Már a cégtulajdonosok között is hódít az Y-generáció

Már a cégtulajdonosok között is hódít az Y-generáció Már a cégtulajdonosok között is hódít az Y-generáció Már a cégtulajdonosok között is hódít az Y-generáció
Opten-információ

Kezd beérni az az 1984–94 között született Y-generáció is, már több mint 170 ezer fiatal cégtulajdonos van hazánkban, és szerepvállalásuk évről évre növekszik. „A fiatalok előretörése természetszerű, de a cégtulajdonosok és cégvezetők nagy többségében mindig a tapasztaltabb korosztályokból kerülnek ki, napjainkban azonban már a cégvilágban is jól látszik a fiatalok térhódítása” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

Az Y-generáció az első, amelynek tagjai a most működő fogyasztói társadalomba születtek, ennek megfelelően szemléletben rendkívül nagy különbségeket mutatnak elődeikhez képest. A teljes hazai cégbázis tulajdonosi körét vizsgálva jelenleg az 1960–83 között született X-generáció a domináns, de arányaiban már visszaszorulóban vannak. Szintén ez a helyzet az 1940–59 között született baby-boom-generációval is. A cégtulajdonosok között a „baby boom” tagjai még valamivel többen vannak, mint az „Y” generáció képviselői, de a igen nagy valószínűséggel 2019 végére az Y-nemzedék előbbre léphet: a második helyre.

A fiatalok előretörése még erősebben kirajzolódik a cégjegyzésre jogosultak vizsgálatánál. Az Y-nemzedék tagjai ebben a szerepkörben már akár 2018 végére megelőzhetik a „baby boom” tagjait. Ugyanakkor az X-generáció a menedzserek között domináns igazán, és magas számuk egyelőre stabilnak is látszik. Jelenleg az X-nemzedék alkotja mind munkavállalói, mind vállalkozói oldalról a gazdaság gerincét.

„Az X-nemzedék alkalmazkodott a modern technikai és társadalom vívmányaihoz, és nagy többsége a munkában kimagaslik a többi generáció közül” – emelte ki Pertics Richárd. Ezért is nagy kérdés, hogy az új, az Y-nemzedék modern szemlélete hogyan fog hatni a gazdaság egészére, és a generációváltás helyi szinteken milyen konfliktusokat okoz és okoz majd a jövőben.

A nagy cégek tekintetében azonban még várat magára az Y-os generációváltás. Pontosabban: ott még csak az utóbbi években zajlott le egyáltalán az X-generáció és a „baby boom”-generáció közötti csere. Az adatok alapján a 100 millió Ft éves árbevételt meghaladó cégek körében a tapasztalat egyelőre fontosabb, mint a modern szemlélet, ebben a szegmensben még az 1940–59 között született II. világháború utáni „baby boom"-generációnak is fontos szerepe van. A nagyvállalatok körében még a II. világháború előtt született „veterán”-nemzedék tagjai is szép számban képviseltetik magukat, ezzel is jelezve, hogy a tapasztalatot nem könnyű megszerezni.

A nemzedékváltás eltolódása, vagy éppen hiánya ugyanakkor hosszú távon súlyos problémát is okozhat a nagyvállalati ágazatnak. Ez az, amiben a hazai vállalkozóknak most valami újat kell mutatniuk. „A generációs léptékben még viszonylag fiatal hazai piacgazdaságban eddig nem volt szükség cégek tömeges örökítésére, átadására, ennek egyszerűen nincs meg a hagyománya Magyarországon” – jelezte az Opten szakértője.

Az „Y”-generáció térhódítását legjobban a frissen létrejövő vállalkozások mutatják. Jelenleg még egy hajszállal több az új „X”-nemzedékű vállalkozó, mint az „Y”, de az irányzatok alapján a trónfosztás 2018–19 környékén meg fog történni. Természetesen kell néhány év, hogy az új vállalkozások igazából piaci tényezővé váljanak, de egyértelműnek látszik, hogy az „Y”-nemzedék kora következik a cégvilágban is.