Sírok között egyenlő minden ember

Ma és holnap mindannyiunk a maga módján emlékezik sohasem felejthető szeretteire. Lobogó lángú mécsesekkel üzenjük mindegyiküknek, külön-külön és együtt: velünk élnek, amíg mi élünk. Utána pedig – szívből reméljük –, hogy gyerekeinkben, unokáinkban. „…Fájdalmunkat ma rejtegetni nem kell. / Halandó, gyönge testvérek vagyunk ma. / Sirok között egyenlő minden ember, / Akár ott sirva, akár oda jutva.”  (A nyitó képen: Batthyány Lajos mauzóleuma.)

Ady Endre és Babits Mihály–Török Sophie sírja.

Az idézet Reviczky Gyula: Halottak napján című költeményéből való. Mindössze harmincnégy esztendős volt, amikor elvitte a tüdőbaj, élhetett volna még akár további fél évszázadot, de neki, a magyar szimbolizmus, a modern irodalom korai előfutárának csak ennyi jutott 1855–89 között. Miként életében csak kevesen ismerték föl tehetségét, akként halála után is a nagy többség számára szerény ismeretlen maradt.

Talán már a középiskolákban sem tanítják Reviczkyt, holott nagyon is megérdemelné. Miként nagyjaink sokasága, ő is a budapesti, Fiumei (Kerepesi) úti temetőben nyugszik sok-sok hírességgel és nemzeti nagysággal, írókkal, művészekkel, tudósokkal, feltalálókkal, katonákkal, politikusokkal – szerethetőkkel és egykori szeretőkkel – egyetemben.

A halottainkra emlékező soraink közé illesztett képek az Infovilág archívumából valók.