Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A fogakon (is) múlik a szép mosoly

A fogakon (is) múlik a szép mosoly A fogakon (is) múlik a szép mosoly A fogakon (is) múlik a szép mosoly
Elek Lenke

Nemrégiben már a második díjjal tüntették ki az egyik legújszerűbb hazai fogászati módszer alkotóit. Miután itthon, sajnos, nem túl jók az emberek fogai – márpedig egy ország kulturáltságának és életszínvonalának egyik fokmérője, hogy milyen az ott élők mosolya – nagy szükség van minden új megoldásra, amivel talán rávehetők az embereket arra, hogy a szájukra – ne csak a házukra, autójukra – is költsenek.

Az „Érték és Minőség” nagydíj elnyerése után a Magyar Tudományos Akadémia nevével fémjelzett elismerést is megérdemelte az immár márkavédett Fixfogsor protézisrögzítési eljárás. Az MTA az Innovációs Egyesülettel és a Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyei kamarákkal együttműködve alapította meg a  Dél-Alföldi Innovációs díjat, melyet az idén november 6-án, a magyar tudomány ünnepén adnak át a többi között dr. Szabó László fogorvosnak (a képen).

Beszélgetésünkkor dr. Szabó Lászlótól az újításának lényegét igyekeztem megtudni.

– Az újfajta protézisrögzítés lényege néhány apró, saját fejlesztésű titán implantátum, amelyet közvetlenül az ínyen keresztül, fájdalom nélkül illesztünk az állcsontba. Fontos megjegyezni, hogy ezek az implantátumok vékonyabbak a hagyományos beültetéseknél használtaknál, így olyan pácienseknél is sikeresen használhatók, akiknél egy normál méretű implantátum behelyezése szóba se jöhet. Alsó fogsor rögzítése esetén négyet, felső fogsor esetén hatot ültetünk be. A titán biológiailag semleges, a csontsejtek gyorsan, 3 hónapos gyógyulási időszak alatt ránőnek a felszínére. Az implantátumokra saját fogtechnikai laborunkban protézis készül. A kivehető műfogsor rögzítéséről a protézisbe beépített mélyedések gondoskodnak, az implantátum gömbformájú vége ezekbe pattan bele a felhelyezéskor. Ez biztosítja, hogy a műfogsor stabilan üljön. A rögzített műfogsor véletlen elmozdulása kizárt, ám a műfogsor továbbra is kivehető és betehető marad, ez különösen a szájhigiénia és az implantátumok ápolása miatt fontos.

– Kiknek javasolják ezt az eljárást? Hiszen ma már többféle fogpótlási technika létezik.

– Az általános egészségi állapotú páciensek számára általában gond nélkül elvégezhető a rögzített fogsor kialakítása. A beavatkozás eredménye, hogy a teljes fogatlanságban szenvedő páciens részére elkészített protézist egy különleges implantációs eljárással rögzítjük a szájban. Ennek következtében a fogsor nem mozdul el többé, hasonló eredményhez jut páciensünk, mintha saját, stabil fogait kapta volna vissza. Azt valljuk, hogy az összes fogászati kezelés közül a páciensek életminőségében az okozza a legnagyobb változást, hogy ha hirtelen megszüntetjük a kivehető fogsorokkal gyakran együtt járó mindenféle problémát.

Az időseknek, főleg falvakban, gyakorta sok foga hiányzik, sokan akár teljesen fogatlanok. Szinte természetesnek veszik, hogy nincs már foguk, úgy gondolják, ez a korral jár és bele kell törődni… Nem törődnek az esztétikummal, azzal sem, hogy szinte csak pépes fogásokat ehetnek…

– Közismert, hogy a magyar lakosság nem áll túl jól a fogmegtartásban. Felmérések szerint a kivehető műfogsort viselők jó négyötöde nem tudja az ételt megfelelően megrágni. Ez súlyos egészségügyi problémákhoz – emésztési, emésztő-szervrendszeri vagy súlymegtartási gondokhoz, ízületi bántalmakhoz vezethet.

– Igen ám, de az időseknek kicsi a jövedelme, a nyugdíja. Nem tudnak milliókat áldozni a fogpótlásra, és valljuk be, nem is nagyon tartják fontosnak. Sajnos, Magyarországon az OEP csak részben támogatja a fogpótlást, pedig ezt kellene csak igazán. Mintha ez luxus lenne.

– Az, hogy nem tartják fontosnak az emberek a foguk állapotát, szomorú dolog. Feladása valaminek, a kulturált életmódnak, az igényességnek. Bár a fogpótlás nem olcsó, azért itt is léteznek „Suzukik” és Mercedesek” – azaz viszonylag megfizethető, illetve drága eljárások. Nekünk az a tapasztalatunk, hogy a mi beavatkozásunk a magyar átlagkereset, nyugdíj, illetve egy minimális rendszeres megtakarítás mellett is megvalósítható. Számtalan nyugdíjas páciensünk van, akik ezt bizonyítják.

Régen egy 55–70 éves férfi vagy nő idősnek számított és jóformán feladta az életet, ma felelős beosztásokban dolgozó, aktív emberekről beszélünk. Meghosszabbodott az életkor. Márpedig bizonyos állásokat nem lehet betölteni hiányos fogazattal, legyen akárhány diplomája is a munkavállalónak. Az utazás, a társasági élet is megkívánja ezt…

Furcsa módon nem alakult még ki a magyar társadalom bizonyos köreiben az az igény, hogy a fogazatát az ember a lehető leghosszabb ideig megtartsa, illetve az elvesztése esetén megfelelő minőségben pótolja. Gyakran találkozunk olyan páciensekkel, akik akár évekig várnak a kezeléssel. Az ok, az esetek nagy részében nem anyagi jellegű, egyszerűen nincs meg az igény, ami a szép és esztétikus fogazat visszaállításhoz kell. Sajnos, sokan az élethez kevésbé szükséges dolgokra nem sajnálják a pénzt, de a megfelelő stabilitású fogazatra igen.

– Mikor született meg az innováció ötlete?

– A rendelőt 15 éves implantológiai tapasztalatra alapoztuk 2010-ben. Akkoriban a kollégák véleménye tapasztalatok hiányában megosztott volt a miniimplantátumos műfogsor-rögzítés sikerességéről. A szakma úgy vélekedett, hogy az az üdvözítő megoldás az elvesztett fogazat pótlására, ha minél inkább a természetes állapotot igyekszünk helyreállítani. Ez persze napjainkban is igaz: minden páciens erre vágyik. Ehhez azonban viszonylag sok, hagyományos, műgyökérből és felépítményből álló implantátum és a rájuk épített porcelánhíd szükséges. Feltétel még a megfelelő vastagságú állcsont, hogy legyen hova beültetni a műgyökereket. Sok esetben nélkülözhetetlen csont beültetése is. Egyéb megoldás hiányában olykor nem marad más, mint altatásban kivenni a csípőcsontból egy nagyobb méretű csontblokkot, amelyet kisebb darabokra vágva, egyenletesen elosztva rá-, illetve beépítenek az alsó vagy felső állcsontba. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy nem sok páciens akarta magát alávetni egy ilyen komoly kezeléssorozatnak. Persze, sokszor az anyagiak hiánya miatt léptek vissza, és sokan voltak olyanok is, akik bár meg tudták volna fizetni a költségeket, de nem akartak nagyobb műtétet, altatást, és az ezzel járó procedúrát felvállalni.

A megoldás alapötlete külföldről származik, a miniimplantációs eljárást Svájcban ismertük meg. Akkoriban ez a módszer nem igazán volt elterjedt a fogorvosok körében, pedig kiválóan működik és hosszú távon is jók az eredmények.