Hittel és szenvedéllyel – Csernus Mariann ünnepe
Úgy tartja a régi, íratlan szabály, színésznő életkorát nem illik emlegetni. Talán divatja múlt is az illemkódex. Ki tudja. Ám tény, vannak pillanatok, amikor épp örömmel és tisztelettel nemcsak lehet, de ki is kell mondani a számot: Csernus Mariannt 90. születésnapján köszöntjük.
A Pesti Magyar Színház művésze, a Nemzeti Színház örökös tagja hét évtizede, húszesztendős kora óta él a színészi pályán fegyelemmel és felelősséggel, a szép beszéd és az őszinte, tiszta játék, a pontos emberformálás hitével és hitelével. Úgy meséli, gyermekkorában szavalt, zongorázni tanult, a gimnáziumban diákszínjátszó volt, a család műveltségre, a szavak tiszteletére, a tudásra, a félelem nélküli, igaz életre nevelte. Olyan életre, amelyben történjék bármi, az ember megőrzi önmagát. Szüksége is volt erre, amikor szépen indult pályáján nehéz esztendők következtek. (Nyitó képünk forrása: Lillásreggeli / youtube,com)
A Nemzeti Színházba 1948-ban Gellért Endre ajánlására Major Tamás szerződtette. S bár manapság sokan kétkednek Majorban, művészete rovására is fölemlegetik politikai magatartását, Csernus sohasem tagadta meg. Akkor sem, amikor a hatvanas évek elején háttérbe állította. Nem elküldte, tán tudat alatt is, más időkre várva, szinte eldugta, a nagy szerepek helyett kicsikbe menekítette. Csernus Mariann csak jóval később sejtette meg, politikai akaratra döntött a jobbik rosszat választva. De addigra a még kezdő színésznőnek meg kellett ismerkednie a színészettel, hiszen főiskola nélkül kapott szerződést a színházban, ahol akkortájt óriások játszottak. Az kevés volt, hogy szépen szavalt, a játék más dolog. Mestereként emlegette egy beszélgetésben Várkonyi Zoltánt és egy kedves történetet. A Tisztújítást próbálták a Nemzetiben Várkonyi rendezésében. A fiatal színésznő sehogy sem boldogult a vidéki állatorvosné figurájával. És akkor a rendező csak annyit mondott: „Tud maga palócul?” Csernus Mariann először talán értetlenül nézett, aztán másnap már palócosan kezdett mondókájába, és ezzel – ahogy mondta –, „a mozgása is megváltozott. Elmúlt a görcs. És azóta is, ha hallja a figura hangját, akkor már az alak is rendben van.”
Egyszer lent, egyszer fönt, a színészsorsra is igaz a mondás, legföljebb az a kérdés, ki hogyan, milyen tartással éli meg, ha azt érzi, nem törődik vele a színház, nem jut fontos szóhoz. Csernus Mariannt kemény fából faragták, a családi nevelés nem volt hiábavaló. Ő nem az a fajta, aki magát, szerencséjét siratva a sarokba vonul. A szavak szeretete és tisztelete, a belső erő méltóbb életre teremtette, ő megtalálta azokban az években is a maga helyét a pódiumon. A nagy kortársakkal, Berek Katival, Latinovits-csal együtt szavalt az Egyetemi Színpadon, és aki hallotta előadásában Zelk Zoltán Sirályát, sohasem felejti el. Weöres Sándortól kapta meg a Psychét. Érzéki pontosságú, borzongató volt estje. Mesélt a nagy elődről, Jászai Mariról, előadta Liv Ulmanntól a maga fordította Változásokat és Beauvoirtól A megtört asszonyt. Mélyen emberi lett előadásában a Vizsolyi biblia.
Mire véget ért a mellőztetés, sokat változott a színház is, immár a Nemzetire következtek jobb és rosszabb évek, hányattatott időszakok. A színésznő hű maradt társulatához, illetve a méltatlan szétszabdaláskor „maradékához”, a Pesti Magyar Színházhoz. És a középkorúból lassan idősödő színésznőre ismét fontos szerepek vártak. Az új kiteljesedés ideje jött el. Az emlékezetes alakítások egyike volt, amikor a Macskajáték Orbánnéját játszotta a Várszínházban. A rendező, Berényi Gábor mintha Örkény István eredeti utasítását akarta volna tökélyre vinni: „Ezt a darabot úgy kell eljátszani, mintha egyetlen mondat volna… a folyamatosságot ne szakítsa meg semmi”. Berényi a Macskajáték kisregény-változatához tért vissza, és két színésznővel játszatta el a történetet. Orbánnét Csernus Mariann, Gizát, Egérkét és Orbánné lányát Kubik Anna alakította. Csernus Mariann groteszk harsányságból, örök rohanásból és kapkodásból, tragikomikus érzelmességből és lírai szépségből formálta Orbánnéját.
Aztán még jött Emerenc, hogy Csernus megmutathassa színészi erejét, önmagát, művészi igazságát. Szabó Magda Az ajtó című regényének színpadi változatában Emerence rideg volt és szeretetre vágyó, bölcs és sértett, erős és elesett, szenvedélyes és titokzatos. Emerenc volt minden idegszálával és színészi hitelével.
Voltak kisebb szerepek is, amelyekből ő csinált nagyot, a Gyertyák csonkig égnek mindent titkot ismerő, bölcs és szerető dadája, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Romeó és Júliájának Prológusa és a Patikáriusa. Most is játssza Marika nénit Háy János Házasságon innen, házasságon túl című darabjában.
Írt három könyvet, a Psyché-est születésének küzdelmeiről az Eszterláncot, tragikusan elvesztett gyermekének sorsát megérteni vágyva a Ki voltál lányom? címűt és pályájáról, pályatársairól a Csillagszórót. Ezek is az ember, a pálya állomásai.
Kilencven esztendő, hét évtized a színpadon – egy színésznő élete számokban. Egy színésznőé, aki asszonysorsokat mutatott meg szenvedéllyel, bizalommal, elhivatottan. Egy színésznőé, aki sohasem kért szerepet, sohasem élt a kitüntetések, az elismerések bűvöletében, mindig szigorú volt önmagával, méltósággal viselte a mellőztetést, hittel és szeretettel létezik a színpadon, mert élete a színház.
Isten éltesse Csernus Mariannt!
