Ragyogó csillagok – avagy a digitális juhakol

Ismét egy remekmű bemutatását vállalta magára a legigényesebb filmek hazai forgalmazója, a Pannonia Entertainment, amely ezúttal az Egri csillagok digitalizált változatának premierjére hívta meg az újságírókat a budapesti Pólus moziba. Azért ide, itt található az ország egyik legnagyobb méretű vetítővászna,  amelyen a 4K minőségre feljavított 1968-i film minden egyes részlete a legjobban élvezhető – mondta el Farkas Attila, a cég terjesztési vezetője.

Fotózás bemutató előtt Kovács Istvánnal, aki Bornemissza Gergelyt alakította éppen ötven esztendővel ezelőtt.

Már az előcsarnokban érezni lehetett, hogy ezúttal valami más fog történni, mint az ilyenkor megszokott. A családosan érkező újságírók gyermekei ugyanis már ott olyan szeretettel és tisztelettel vették körbe a film egykori főszereplői közül megjelent két színészt, a Bornemissza Gergelyt alakító Kovács Istvánt és Benkő Pétert (Török Jancsi szerepében), ami egészen megindító volt, a moziteremben pedig olyasmi történt, ami az effajta bemutatóknál a legritkább esetben tapasztalható: a húszperces beszélgetés után a közönség percekig tartó vastapssal ünnepelte a – valljuk meg – mára kissé elfeledett egykori sztárt.

A beszélgetésen a két főhősön kívül Béres István statikus, a Pilisborosjenőn felépített „egri” vár építésze vett még részt. Szinte előrobbantak az emlékek az egykori forgatásról, amely természetesen életre szóló emlék maradt mindhármuknak. Olyan részleteket tudhattunk meg a mindannyiunk által számtalanszor látott remekműről, amelyek különösen érdekesek a ma leginkább csak komputer-animációk által felturbózott epikus filmek világában.

Várkonyi Zoltán filmje annak idején 15 millió forintos büdzsével indult, de ez az összeg végül úgy is 40 millióra kúszott fel (ami mai pénzben nagyjából 6 milliárd forintnak, azaz a Kincsem költségei duplájának felel meg), hogy a statisztaként közreműködő több, mint 5000 sorkatona napi egy sörért és az „eltávért” szerepelt. Szintén a Magyar Néphadsereg közreműködésével épült fel a törökök által csak juhakolként aposztrofált egri vár Vayer Tamás és Szász Endre (igen, a hírneves festőművészről van szó!) tervezte makettja is, amelynek egy kisebb része még ma is megtekinthető. A beszámolókból az is kiderült, hogy a forgatáson valóban többször lejátszódott a városi legendának tetsző jelenet, amikor a katonai parancsnok hangszórókon keresztül így szólította fel a forgatáson a törököket alakító bakákat: „Elvtársak! Imához!”

A két férfi főszereplő persze a legszívesebben arra a fejenként több mint húszezer szerelmeslevélre emlékezett vissza, amelyet folyamatosan kapott az ország minden sarkából, sőt külföldről is, hiszen az akkori „béketábor” minden országában, még Kubában és Vietnamban is kedvencekké váltak a film és annak hősei. 

A színházi szünet lehetővé tette, hogy a megaprodukció akár csak néhány szavas kisebb szerepeit is színésznagyságok alakítsák, mint Kern András (A kukta), Bujtor István vagy Gobbi Hilda (Baloghné)… És sorra tűnnek fel azok a remek színészek is, akiket mára bizony a legtöbben már elfeledtek, pedig akkoriban csodás játékukat színházban és filmen is gyakran megcsodálhattuk. A mai fiatalok közül bizonyára a legtöbben nem tudják már, ki volt Tomanek Nándor (Bálint pap), Velenczey István (György barát) vagy Kovács Károly, és félő, hogy Venczel Vera (Cecey Éva (Vicuska, Vica), Major Tamás (Szulejmán szultán), Bessenyei Ferenc (Török Bálint), Agárdi Gábor (Sárközi), sőt Latinovits Zoltán ( Varsányi Imre) neve sem ismerős már sokuknak.

Hála az Egri csillagok digitális felújításának, most mindenkinek alkalma van megcsodálni ezt a valószínűleg soha meg nem ismétlődő magyar sztárparádét, és a szinte teljes feledésbe merült kiváló operatőr, Szécsényi Ferenc (Hannibál tanár úr, Bogáncs, Hideg napok, Kapaszkodj a fellegekbe, Bekötött szemmel stb.) fantasztikusan megkomponált képeit.

Igaz, a digitalizáció még mindig kissé tökéletlen, ami leginkább abban jelentkezik, hogy az egyforma színek tökéletesen homogén felületeket adnak, ami egy kissé szokatlan a szemnek, hiszen a valóságban és az analóg filmeken ezt nem így szoktuk meg, de ezt leszámítva az élmény pazar: a történet, a rendezés, az operatőri és színészi munka, a díszletek és jelmezek és a filmzene (Farkas Ferenc kompozíciója) is frissnek látszanak, hallatszanak és akár egy mai hollywoodi produkciónak is dicsőségére válnának, amely kiállja a versenyt a műfaj olyan klasszikussá vált műveivel, mint a Rettenhetetlen vagy a Gladiátor.

Nagyon ajánljuk tehát a megújult filmet mindenkinek, aki egy kicsit nosztalgiázni szeretne, vagy a gyermekeinek meg akarja mutatni, micsoda elképesztő tehetségű művészek éltek köztünk a hatvanas-hetvenes években, és azoknak is, akik arra kíváncsiak vagy arra szeretnék tanítani gyermekeiket, hogy miként látta Gárdonyi Géza és a forgatókönyvet számos szakértő közreműködésével író Nemeskürty István nyomán Várkonyi Zoltán a török invázió korát. 

Ez pedig ma, a „nemzeti tanterv” tananyaga, a muszlim bevándorlók megítélése és főként Erdogán elnök múlt heti budapesti látogatása körül kibontakozott vita hevében kétséget kizárólag a legjobb módja annak, hogy letisztult képet kapjunk, mivel Várkonyi leheletfinom jellemábrázolásai megmutatják, hogy a Bárdy György feledhetetlen alakításával megformált Jumurdzsák sem maga a patás ördög, hanem a maga hitét és eszméit követő hús-vér ember, mint ahogyan a kereszténység oszlopai, a király és a pápa sem földre szállt angyalok, a török–magyar végvári harcok pedig néhány kedélyes pillanat ellenére sem voltak a gondtalan barátkozás csodálatos évtizedei. 

Mindenki nézze meg tehát a filmet, és alakítsa ki véleményét, vagy csak szórakozzék jól!