MSZF: Megszűnik-e a hajléktalanság a tilalommal?

A hajléktalanság nem fog megszűnni attól, hogy hétfőtől kezdve senki sem tartózkodhat életvitelszerűen közterületen – szögezi le a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Szociális Fórum a hétfőn életbe lépő adminisztratív tilalommal kapcsolatban.

Az emberjogi szervezet tudatta, hogy október közepéig négy személy vesztette életét hypothermia (kóros kihűlés) következtében. Hárman a szabad ég alatt hűltek ki, a negyedik személy pedig a fűtetlen otthonában.

A hajléktalanságot csak az okainak a kiküszöbölésével lehet megszüntetni: meg kell szüntetni a kilakoltatásokat, a sorsukra hagyott embereket fedélhez, nem pedig menedékhelyhez kell juttatni, szociális bérlakásokat kell építeni luxuslakások helyett, a lakhatási költséget is magában foglaló tisztességes bért kell adni azoknak, akik nem kapnak ilyent.

Tömegessé válása miatt társadalmi üggyé vált a hajléktalanság és a fagyhalál a rendszerváltás óta. A tiltás tüneti kezelés, pótcselekvés, nem gyógyítás.

Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter nem válaszolt a Magyar Szociális Fórum hajléktalansággal és fagyhalállal kapcsolatos megkeresésére.

Az MSZF attól tart, hogy a fagyhalál az előttünk álló télen is tömeges lesz, mert a kormány nem hajlandó megoldást keresni rá a társadalmi szervezetekkel, a tiltással egyidejűleg nem teremtették meg a szükséges feltételeket a hajléktalanok befogadásához, adminisztratív intézkedések oltják ki egymást, mindez azzal járhat, hogy sokakat nem fognak befogadni a rendelkezésre álló 19 ezer férőhelyre – zárul az emberjogi szervezet közleménye.

Föld S. Péter jegyzete:

Úgy tesz, mintha nem is érdekelné, hogy mi van a szemetesben. Mint aki halkan belenézett. Épp csak annyira nyúl hozzá, amennyi ahhoz kell, hogy felemelje a tetőt és szemrevételezze a tartalmat.

Próbálok úgy tenni, mintha nem látnám, ám hiába nézek másfelé, látja rajtam, hogy mindent tudok.

Új lehet a kukázók világában. Ezt onnan sejtem, mert még szégyenkezik azért, amit csinál. Nem neki kellene szégyenkeznie, ezt is tudja, de akik miatt most mégis szégyenkezik, azok nem szégyellnek semmit.

Nem hajléktalan, őket könnyű megismerni. Nem csupán arról, hogy még a többi magyarnál is rosszabbul öltözöttek, hanem, mert reménytelenség van a szemükben, és félelem a tartásukban.

Emberünk még nem ilyen. Tiszta, bár viseltes ruha és cipő van rajta, tekintete nem riadt, inkább kifejezéstelen. Nemrégiben veszíthette el az egzisztenciáját, a családja még kitart mellette, a barátai is biztatják. Ha nagyon erőlködik, maga is elhiszi, hogy van még visszaút.

Most még csak ismerkedik a lehetőségekkel: nem vesz ki semmit a szemetesből, nézi a felhozatalt, amely egyszer majd a mindennapjai részévé válik. Még nem gyűjt be semmit, csak a fejében raktározza el a tudást, amely valamikor majd jó lesz valamire.

Próbálok segíteni rajta: arrébb megyek, másfelé nézek. De már késő: ő is tudja, hogy láttam, amit nem kellett volna észrevennem. És hogy mostantól egyikünknek sem lesz jó. 
A szégyen aztán majd szépen elmúlik belőle idővel. Megszokja ő is, mint ahogyan megszokták már annyian.

Végzett közben a szemetessel, sikerült elhitetnie magával, hogy milyen szépen becsapott engem. Lám, úgy tett, mintha csak szórakozásból emelgetné a kukák tetejét, mint akit nem is érdekel, mi van bennük.

Épp csak egy kis kíváncsiság, semmi több, de tényleg.
És tényleg, semmi több.

Én meg partner voltam mindebben, hátha segítek neki ezzel a kis hazugsággal. Hogy még vissza tud kapaszkodni abba a világba, amelyet már félig maga mögött hagyott.

Elfordulok – legalább az én szememben ne lássa a saját reménytelenségét.