Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2024. március 28. Az év 88. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739370. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Ifjú feltalálók és tudósjelöltek kerestetnek

Ifjú feltalálók és tudósjelöltek kerestetnek
Kulcsár László

Már-már felségsértéssel fölérő gondolatai támadtak a tudósítónak ma dél tájban, amikor a „magyar” Ericsson budai, egyetemvárosi új központjában – elismervén a svéd gyökerű világcég eléggé nem méltatható sikereit a világ tudományos és műszaki haladásában – tudósokat és fejüket a politika előtt meghajtó szakembereket hallgatván, máglyahalált kockáztató bátorsággal azon merészelt filozofálgatni magában: ezerszer jobban járt volna (járna!) kis hazánk, ha a forint százmilliárdokat számolatlanul nem falábú focistafantomokra és ki tudja, majd micsoda áldozattal fenntartandó stadionokra (+kellékeikre) költötték volna ahelyett, hogy az oktatásba adagolták volna – okosan, megfontoltan, tervezetten, a haza, az emberiség érdekeit szem előtt tartva. Ha csupán csak a felét is…

Mert akkor – meggyőződésem – a ma délelőttinél sokkalta több ifjú hölgyet és urat, tizenéveseket és még fiatalabbakat, akár tizen innenieket is és húszon alig túliakat köszönthetett-csodálhatott volna az újabb tudományos és innovációs tehetségkutató verseny meghirdetése okán összegyűlt jeles közönség, melynek IQ-ja (az arcok ismeretében) összességében tízezrekre rúghat.

Meggyőződésem, hogy azoké sem kevesebb – sőt, több! –, akik eddig, az utóbbi 28 esztendőben, beneveztek, részt vettek és ország-világ csodálatára győztek, helyezések, díjak sokaságát hozták haza a Magyar Innovációs Szövetség által konok elhatározással és igyekezettel pártolt ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenynek is köszönhetően.

Nem szeretnénk túlozni, ám miként mondani szokták: minden közlegény a tarsolyában hordja a marsallbotot, akként a ma legfrissebbként bemutatott lány és három fiú akár várományosa lehet évtizedek múltán a legrangosabb tudományos elismeréseknek, kitüntetéseknek. A hangsúly a „lehet” szócskán van, mivel ők négyen még itthon sincsenek egyedül, hát még Európában, a nagyvilágban! Aki csak felületesen olvasgatja is világ híreit, jóformán hetente értesülhet fiatalok és még fiatalabbak, lányok és fiúk meghökkentő tudományos-technikai sikereiről, olyan újításairól, amelyekről apáik, nagyapáik még csak nem is álmodhattak. Álmodhattak, bizony, miután a ma (és a holnap meg a holnaputánok) nemzedékeinek már másként forog az agyuk, és bár ugyanazt nézik, ám mást látnak.

Jó szem, pedagógusi segítőkészség és alázat (bizony, alázat is!) szükségeltetik akkor, amikor a tanítványban fölbugyog a tehetség és az újító gondolat, melynek eredménye merőben új (innovatív) elv és gyakorlat, azaz alkotás. Persze, miként a bányászathoz, a szellemi értékek kitermeléséhez is szakértelem és eszköz kell: az új iránt mindig fogékony pedagógus, tanár és iskola, amely nem „köznevel”, hanem oktat, tanít, pártol, továbbképez, bátorít, serkent, fölemel. Iskola, amelyik képes megtanítani diákjait nem csupán írni, olvasni, számolni, hanem gondolkodni és alkotni is.

A képen: Molnár Áron, Novák Blanka, Kákonyi Marcell és Laufer Tamás Jónás.

Szerencséjük volt/van azoknak a lányoknak és fiúknak, akik fölfedeztettek, pártoltattak iskolájuk, családjuk és környezetük által azért, hogy az átlagosnál többre vigyék. Mint például ez a három fiú és egy lány, aki itt ül a mai pályázathirdető alkalmon egy sorral előttem, és aki – megannyi társával egyetemben itthon, Európában és a nagyvilágban – szerencséjének is köszönhetően, megmérettethette magát, hogy végül is legjobbak közé léphessen elő.

Ladys first: Novák Blanka, aki két héttel ezelőtt különdíjjal jött haza Dublinból, az Európai Unió fiatal tudósok versenyéről. Az Egri Dobó István Gimnázium végzett diákja pályamunkájának címe: „A lycium barbarum fiziológiai hatásainak vizsgálata”. Ne tessék a krónikást kárhoztatni azért, mert csak a háromszavas lényeget jegyezte föl: Blanka az „antibiotikumok utáni korszakban” járt. És még valamit: szerényen, fél mondatként jegyezte meg, a nyelvek ismerete különösen fontos ahhoz, hogy megértessük magunkat a világgal. Ezért aztán tizenévesen három világnyelvet tanult meg magas szinten: beszél angolul, spanyolul és kínaiul, miáltal érti a világot és a világ is megérti őt.

Molnár Áron már a Műegyetem hallgatója, tavaly karácsony előtt Stockholmban Nobel-díjasokkal és a svéd királyi családdal ülhetett egy asztalnál. A Székesfehérvári SzC Széchenyi István Műszaki Szakgimnázium volt diákja az „Új típusú ferrofluidos dőlésérzékelő szenzor” című pályamunkájával robbant be az újítók, a világ ifjú tudósainak élvonalába, mutathatta föl tehetségét az Intel ISEF-en, a világ legnagyobb nemzetközi, tehetségkutató tudományos és innovációs versenyén.

A Matányi Marianna–Kákonyi Marcell-kettősből csak Marcellnek volt érkezése részt venni a mai eseményen. A szentendrei Ferences Gimnázium növendékei a „Cervelox 2.0 - Avagy: tudja-e a jobb szem, mit csinál a bal kéz?” című pályázattal aratott nemzetközi sikert. Minden bizonnyal náluk érvényesül ez alkalommal az „aha!”-hatás, miután eddig sehol sem alkalmazott módszerük egyszerűségének, olcsóságának és gyorsaságának köszönhetően akár minden kisgyermeken elvégezhetnék a vizsgálatot, mielőtt beülne az iskolapadba, hogy kiderüljön: nem ajánlatos-e további, részletes tesztekkel felderíteni a két agyfélteke együttműködésének zavarait a mielőbbi segítségnyújtás céljából.

A hármasok jegyében nyert díjat egy magyar diák a minap a 33. kínai ifjúsági tudományos és technológiai innovációs versenyen. A 16 esztendős Laufer Tamás Jónás, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium 11. osztályos tanulója a 27. ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny 3. helyezettje az „Egyensúly befolyásolásának kutatása 2.0, avagy balesetek megelőzése okostelefonnal” című pályamunkájával szerzett bronzérmet és különdíjat is.

Az ám, meg ne feledkezzünk arról, amiért ma délre az Ericsson kutatóközpontba hívták az érdekelteket! Újabb ifjú feltalálók és tudósjelöltek kerestetnek, ezért immár 28. alkalommal a támogatók és a igyekezet spiritus rectora, a Magyar Innovációs Szövetség meghirdetik az ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyt. A pályázat beküldési határideje november 28., részletek itt.