Amerikában pedig (ha engedik), verik a négereket

Nem sértés, de manapság a gyorsan érkező, a becsapódásakor már romlott hírek világában, a fiatalok többségének semmit nem mond a Ku-Klux-Klan neve. A mozi- vagy tévénézők esetleg arra emlékeznek, hogy bizonyos fazonok csuklyát öltöttek, aztán egyenruhájuk takarásában csináltak nagyon csúnya dolgokat. Életterüket féltve embereket öltek, lakóhelyeket gyújtottak fel, úgy utálták a négereket, ahogy a jelenkor meghülyített magyarjai a migránsokat.

A négerek mellett gyűlölték a zsidókat, a melegeket is, a fehér Amerika olyan volt nekik, mint nekünk István-, esetleg Szűz Mária országa, csak ők akartak benne élni, és azt hitték, ha magukra maradnak, minden jobb lesz. A titkosan szerveződő és működő társaságot 1865-ben alapították a polgárháború déli vesztesei, nekik az északiak győzelme, a rabszolga-felszabadítás volt Trianon, később onnan eredeztették vissza valamennyi vélt vagy valós sérelmüket.

A Klán mai is működik, olykor fejet hajtott a mindenkori hatalom előtt, de a fegyvert soha nem tette le, országos szervezetét Arkansasból irányítja, a régi, „idegeneket nem tűrünk” ideológia alapján. A dolgát megkönnyíti, hogy legradikálisabb ellenfele, az 1966-ban alapított Fekete Párducok polgárjogi mozgalom 1982-ben megszűnt.

A Cuklyások című film igaz történet, a főszereplő életrajzi regénye alapján készült. A boglyas hajú, fiatal Ron Stallwort, gyermekkori álmát megvalósítva, első afro-amerikaiként, még a múlt század 70-es éveink elején, beléphetett a Colorado Springs-i rendőrséghez. Tűrte kollégái szívatását, miközben megfigyelte a Fekete Párducokat, aztán a szeme elé került a Klán tagtoborzó újsághirdetése. Telefonon jelentkezett, a személyes találkozókra zsidó származású munkatársát küldte el, és ketten addig játszották a fajvédőt, hogy tagok lehettek, felszámolhatták a Klán területi bázisát.

A sztori, olykor drámai, máskor humoros, de megszoktuk, mi is tudunk határőrizettel, kerítéssel, milliós kampánnyal küzdeni a migráns horda ellen, és ha lenne hová, még be is épülnénk, de nekünk csak a stadionok maradnak. Ha van tanulsága a filmnek, az mindenképpen az, hogy végtelenül egyszerű, leleplezhető a gyűlölet világa, ha van hozzá szándék.

A Csuklyások sok kellemes meglepetéssel szolgál, a rendező Spike Lee, operatőr társával, Chayse Irvinnel ismételten bizonyíthatja, hogy ismerik a feketék világát, a főszerepet játszó, John David Washington, nem hoz szégyent Denzelre, az apukájára, a többiek figurája is életszerű, a körítésnek szánt zene, Terence Blanchard munkája, pedig főéteknek is elmegy, kár, hogy kevés van belőle.

A mozi szomorkás befejezéséről nem az alkotók tehetnek, ők csak dokumentálták az egy évvel ezelőtt újra induló eseményeket, Amerikában ismét tombol a gyűlölet, az emberek nem tanultak a történelemből, megint idegenekről, a hazájukat elfoglalókról beszélnek, az utcákon a fajvédők csapnak össze a jogvédőkkel, és Trump elnök nem határolódik el az erőszaktól, a félelem felüti a fejét, lehetséges, hogy a borzalmak megismétlődnek?

Csuklyások – Blackklansman: színes, feliratos amerikai film. Ron Stallworth könyve alapján a forgatókönyvet írta: Spike Lee. Fényképezte: Chayse Irvin. Zene: Terence Blanchard. Producerek: Jason Blum, Spike Lee, Raymond Mansfield, Sean McKittrick, Jordan Peele, Shaun Redick. Rendezte: Spike Lee.

Szereplők: Ron Stallworth: John David Washington; Flip Zimmerman: Adam Driver; David Duke: Topher Grace; Patrice: Laura Harrier.