A hír szent, a vélemény szabad: „észficzamított theória”

Fel nem foghatom, hogy egy becsületes gépészmérnöknek, aki – egészen biztosan – remekül teljesített haszonjárművek fékrendszereit, gépjárművek dinamikáját és stabilitását vizsgálva, miért kell mértékadónak szánt történelmi kijelentésekre ragadtatnia magát? Miért mond olyan ostobaságokat, hogy „Széchenyi István annak idején sem kutatóintézetekről nem beszélt, sem arról, hogy az Akadémiának aktuálpolitizálnia kellene”. (A képen: Gróf Széchenyi István és neje, gróf Seilern Crescentia / festőMoritz Michael Daffinger; forrás: OSZK.)

Egyrészt Széchenyi tényleg nem beszélt még kutatóintézetekről, nem is gondolt rá, ahogy nem gondolt sok minden másra, így például Palkovics Lászlóra sem. Másrészt mi az, hogy Széchenyi nem beszélt arról, hogy az Akadémiának aktuálpolitizálnia kellene? Széchenyi úgyszólván csak erről beszélt az Akadémiával kapcsolatosan. Ez, vagyis „A nemzet mívelésének” politikai programja egy hatodik általános iskolás kisdiák számára is maga a közhely. Az 1842-i akadémiai beszédében korának türelmetlen nacionalizmusát támadva ezt mondja: „az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ílly külmázas dolgozik a haza meggyilkolásán…”

Ez az oka annak, hogy „miért áll a magyar hazafiság sokkal kisebb becsben, sőt nem legtisztább fényben a világ nagy színpadán, s miért nem képes civilisatiói sympathiát s hóditó közvéleményt gerjeszteni… Ám mert annyi bitor fényű álhazafiságtul van környezve és elrútítva, mely tapsot arat s bálványul emeltetik ide benn.” (Ugye-ugye!) Vagy az Akadémiához írt 1858-i Nyílt levélében még Ferencz József császárt is kritikával illeti, mondván, hogy „a tudományos akadémiára bízni az ügy eldöntését”, azt, hogy a császár „előbb-utóbb, de elvégre át fogja látni bizonyosan, ha czélba vett amalgamizatiója (beolvasztása) s németesítése a közbirodalmi népeknek nem egyéb, mint a mostani államférfiak észficzamított theóriája és keserű önmystificatiója (önámítása), ha számos, tán legtöbb népe, ha egyszer zivatarra kelnek az idők, mi alkalmasint nem igen fog késni, kifelé gravitálnak (törekszenek)…” és még hosszan sorolhatnám a kemény aktuálpolitizálás legkülönfélébb megnyilatkozásait. 

Ám van itt egy kis bökkenő, amiről, ha Palkovics László nem is tud, de a történettudomány annál inkább. Mégpedig az, hogy Széchenyi – saját vallomása szerint – az Akadémiára, azaz a Magyar Tudós Társaság létrehozására azért ajánlotta fel birtokainak éves jövedelmét, mert szerelmének, ifj. Zichy Károly gróf harmadik feleségének, Seilern Crescence-nek akart ezzel imponálni, s remélte, hogy így elcsábíthatja a nőt. 1849-i naplóbejegyzésében írja: „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem… Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”

Na, így már világos és teljes a történet. Széchenyinek igenis voltak aktuálpolitikai tervei az Akadémia létrehozásával, miként Palkovicsnak is vannak aktuálpolitikai tervei az Akadémia szétverésével. S ahogy Széchenyi az alapítással egy hölgynek akart imponálni, lassan ideje volna megismerni azt a személyt, legyen az akár hölgy, akár úr, akinek Palkovics az Akadémia szétverésével kíván imponálni.