Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2024. április 18. Az év 109. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739391. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Okos! Bosch-felhőből is tájékozódnak az automatizált járművek

Okos! Bosch-felhőből is tájékozódnak az automatizált járművek
Infovilág

Döntő fontosságú az érzékelés az autóvezetés közben. Milyenek a pillanatnyi útviszonyok és az útfelület tapadása? Az effajta érzékelés, illetve a kifejlesztése nagyban segíthet a vezetőknek autójuk optimális és biztonságos irányításában. Az autóversenyzők az ülepük és a pilótaülés közötti arra a kapcsolatra utalnak, amikor azt mondják, hogy „eggyé válnak az úttal”, amelyből menet közben az útfelület pillanatnyi állapotára következtethetnek. (Képek: Bosch)

Az automatizált járműveknek hasonlóképpen azonnali információra van szükségük az útviszonyokról. Hátrányuk azonban, hogy hiányzik hozzá az érzékszervük. Azaz csak hiányzott mostanáig: a Bosch ugyanis kifejlesztette ezt az automatizált járművek számára. „Esős utak, hó, jég – előrejelző útviszonyok-szolgáltatásunkkal még a kritikus helyzetek kialakulását megelőzően tájékoztathatunk a veszélyekről. Ehhez partnerünk, a Foreca által nyújtott időjárási adatokat használjuk fel, vagyis az automatizált jármű pontosan tudhatja, hogy hol és hogyan közlekedhet önállóan” – mondta el dr. Dirk Hoheisel, a Robert Bosch GmbH igazgatótanácsának tagja.

A média időjárás-jelentéseivel szemben a Bosch előrejelző útviszonyok-szolgáltatása többféle lehetséges előrejelzés-szcenáriót is tekintetbe vesz. 

A finn gyökerű Foreca a világ (egyik) vezető időjárás-információs szolgáltatója, két évtizedes tapasztalattal a közlekedési időjárás előrejelzésében. „A Foreca és a Bosch szakértelmének egyesítése új korszakot nyit az útviszonyok előrejelzésében. A média időjárás-jelentéseivel szemben a Bosch előrejelző útviszonyok-szolgáltatása ugyanis többféle lehetséges előrejelzés-szcenáriót is tekintetbe vesz” – mutatott rá Petri Marjava, a helsinki székhelyű Foreca egyik igazgatója. Az útviszonyok-szolgáltatás egyszerre növeli az autózás biztonságát és kényelmét, akárcsak az automatizált vezetési funkciók elérhetőségét.

A Bosch új szolgáltatáscsomagja várhatóan 2020-ban jelenik meg, kezdetben csupán az időjárási adatok alapjain, s amint egyre több hálózatba kapcsolt gépkocsi közlekedik az utakon, úgy egészül ki további járműadatokkal is.

Egészen a magas fokon automatizált vezetés szintjéig – egyebek mellett – az útvonal típusa, a sebesség és a környezeti feltételek függvénye, hogy az autó átveheti-e az embertől a vezetés felelősségét. Az automatizált gépkocsik a jövőben már a Bosch előrejelző útviszonyok-szolgáltatását is igénybe vehetik e döntésükkor. Ennek segítségével az önvezető jármű már előre tudhatja, milyen környezeti feltételek várják, s idejében ezekhez illesztheti a járművezetés módját, így már nem kell az útviszonyok csupán kismértékű romlásának első jelére visszaadnia az embernek a vezetés feladatát.

Ha az útvonal például épp esős szakaszon vezet, az autó már idejében megfelelő szintre csökkentheti sebességét, kizárva a vízen siklás (aquaplaning) jelenségének veszélyét és mindenkor biztosítva a biztonságos megállást. Mindez a SAE automatizálás bármely szintjén biztonságos, kiegyensúlyozott, s ezzel kényelmes autózást tesz lehetővé.

A Bosch többlépcsős koncepciót alkalmaz előrejelző útviszonyok-szolgáltatásához. tervezett piaci bevetéséig (2020-ig) még nem várható kellő számú hálózatba kapcsolt gépkocsi megjelenése az utakon, a Bosch becslése szerint ugyanis egyedül a mintegy 80 ezer kilométernyi európai autópálya-hálózat lefedéséhez is nagyjából 20 millió hálózatba kapcsolt autóra lenne szükség. Ennek megfelelően – különösen a távoli, kis forgalmú utakon – kezdetben az időjárás-előrejelzések szolgálhatnak az egyetlen megbízható forrásként az útviszonyokra vonatkozó megalapozott következtetésekhez.

A Bosch a Foreca globális és folyamatosan frissített adatait használja majd. A Bosch több vezető szolgáltató közül választotta ki a vállalatot, ugyanis a finn időjárási szakértő közlekedési meteorológiai adatai bizonyultak a legpontosabbaknak világszerte. Minél precízebben jelezhetők előre, illetve határolhatók be térben a kritikus körülmények, annál hatékonyabban tartható a lehető legmagasabb szinten az automatizált vezetési funkciók elérhetősége. Világméretű mérési referenciaflottájával és a gépi tanulás módszerével a Bosch és a Foreca közösen optimalizálhatja biztonság és elérhetőség szempontjából a közlekedési időjárási modelleket. Ezzel olyan biztonsági színvonal érhető el, amely az olyan – e tekintetben – kritikus rendszerek számára is megfelelő, mint az automatizált járművezetés.

Amint kellő számú hálózatba kapcsolt gépkocsi közlekedik az utakon, a Bosch járműadatokkal is kiegészíti előrejelző útviszonyok-szolgáltatását. Közöttük a CAN-bus rendszerben, azaz a jármű központi adathálózatán rendelkezésre álló információk szerepelnek, például az autó által mért külső és belső hőmérséklet, vagy éppen a bekapcsolt ablaktörlők. A hálózatba kapcsoltság révén ezen adatállomány sem marad kihasználatlan, hanem az adott autógyártó háttérszerverén keresztül a Bosch-felhőbe jut. A Bosch emellett az elektronikus menetstabilizáló rendszer (ESP) beavatkozásait is értékeli. A mérnökök matematikai módszerekkel kerekenként is megállapíthatják a pillanatnyi súrlódási tényezőt, illetve az adott kerék mozgásállapotát. Ezen adatok egyesítésének és intelligens kiértékelésének eredménye a Bosch okos szolgáltatásainak csomagja – és a biztonságos közlekedés megnyugtató érzése.