Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Megújul a hazai duális szakképzés – a „magyar Siemens” közreműködésével

Megújul a hazai duális szakképzés – a „magyar Siemens” közreműködésével
Toronyi Attila

A kilencvenes években a német cégnek köszönhetően indították el az országban a duális szakképzést, amelynek lényege, hogy az oktatás a gyakorlatot helyezi a középpontba. A Siemens persze nem jótékonykodni akart és akar, hanem részt vesz olyan szakmunkások, mérnökök képzésében, akik eleget tudnak tenni munkahelyükön a jelenleg is zajló ipari forradalom kihívásainak – például a Siemens valamelyik gyáregységében. (A képen: duális képzés a Siemens németországi anyavállalatánál; foto: siemens.com)

A Siemens immár 130 éve van jelen Magyarországon: a német multinak köszönhetjük az első hazai földalattit, villamost, sőt rádióállomást. A rendszerváltozás után rohamléptékkel bővítette tevékenységét, és kapcsolódott be a középfokú és felsőfokú képzésbe. A műszaki hozzáértést nem lehet napra készen és piacképesen átadni a jövő generációjának, ha az oktatási intézmények nem állnak folyamatosan kapcsolatban az ipari szereplőkkel. A recept fordítva is igaz: ha egy cég fiatal, képzett munkaerőt akar alkalmazni, nem árt segíteni az iskolát, vagy az egyetemet. A Siemens ezt teszi, hiszen a Budapesti Gazdasági Egyetem és a Műegyetem mesterképzésében is részt vesz.

Ma az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) képviseletében Palkovics László tárcavezető Dale A. Martinnak a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatójával írt alá négy évre szóló partnerségi megállapodást a duális szakképzés reformjára és az ezt előkészítő program elindítására. Az aláírás alkalmával a magyar miniszter

hangsúlyozta, hogy a program magában foglalja a pályaorientáció, a felvételi rendszer, a képzési tartalmak, a tanulószerződés, a szakképzési vizsgarendszer fejlesztését, kiterjed a szaktanárok és oktatók továbbképzésére.

2018 és 2022 között mintegy negyven iskolára, 6400 tanulóra és felnőttre, négyszáz tanárra terjed ki a program. A szerzett tapasztalatok alapján átformálják a szakképzést, ami később haszonnal járhat először a gépipari ágazatokban, majd további területeken.

A mintegy kétezermillió forintos kezdeményezés megvalósítására a Siemens támogatási igényt nyújt be a Nemzeti Foglalkoztatási Alaphoz.

Arról is szó esett, hogy a hazai szakképzési rendszernek a munkaerő-piaci és a vállalati igényeknek, a gazdasági követelményeknek megfelelően meg kell újulnia. Ezzel összhangban döntött úgy a kormány júniusban arról, hogy támogatja a partnerségi megállapodás megkötését a Siemens céggel, amelynek fő célja a szakképzés népszerűsítése, a minőség szavatolása, a duális képzés tartalomfejlesztése és gyakorlati kipróbálása.

A Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója aláhúzta: a programban olyan szaktudást adnak át, amely segíti a magyar gazdaság és társadalom fejlődését. Dale A. Martin reményei szerint „olyan leendő kollégákat, munkavállalókat képeznek, akik a legfrissebb tudással rendelkeznek, és mindenütt megállják a helyüket”.