Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Amikor a jónál is van jobb

Amikor a jónál is van jobb
Horváth Kálmán

Nagy franc az élet, embert juttat fel a Holdra, a lottón az ismerős számokat húzatja ki, olykor a legjobb pasit vagy csajt is összehozza, de mindez semmi ahhoz képest, amikor Cher és egy Abba-nóta egymásra talál. Az ír, örmény, indián, angol felmenőkkel bíró, útlevele szerint amerikai énekesnő ritkán nyúl a máséhoz, pályája kezdetétől házi szerzőkkel dolgozik, élő koncertjeinek bevételében világbajnok, de a „Sose hagyjuk abba” című filmben kivételt tesz.

A Fernando (Benny Andersson és Björn Ulvaeus szerzeménye) az Abba együttes tucatszáma, nem jobb, nem rosszabb a többinél, de úgy, ahogy Cher beletolja képünkbe, annál vagányabb nem létezhet. Chernek egyébként nem idegen a mozi, 1988-ban a Holdkóros című filmben úgy oda tette magát, hogy kapott egy Oscar-díjat, most pedig nagymamaként Fernandózik.

A film első része, a „Mamma Mia!”, tíz esztendővel ezelőtt jelent meg a mozikban, főszerepét, Donnát a második fejezetben is felvillanó Meryl Streep játszotta. A három kapcsolatból egy gyerek története, a varázslatos görög sziget, Kalokairira, az Abba-dalok már akkor is a tetszési index elejére repítették az alkotókat, de most a jót is sikerült felturbózni. Látszólag semmi sem rendkívüli, csak éppen a múltba vezető, szellemes forgatókönyv, a nagyszerű színész és táncos csapat, a mindig jó helyen lévő kamera, és az örökzöld slágerek mutatják meg, hogy miért is a film a művészetek húzóágazata. A néző beülhet gondokkal terhelten, az időtől, a betegségtől félve, a közélettől megnyomorgatva, de a látvány minden baját feledteti. Az ember tudja, hogy nem lehet ott, nem süthet rá a nap, nem lubickolhat a tengerben, legfeljebb széke karfáját szorongathatja, nem a kiszemelt alak derekát, és mégis hisz a varázslatnak. A szereplőkkel örül, és a szereplők is örülnek egymásnak.

Ebben a produkcióban lenni, világsztárként (Pierce Brosnan, Colin Firth, Andy Garcia) vagy statisztaként, nem munka, hanem megtiszteltetés. Aligha véletlen, hogy a producerek hosszú névsorában Tom Hanks neve is olvasható. Végre egy acsarkodás nélküli történet. Itt senki sem nevezi ellenségnek a vetélytársat, nem kívánatosnak a máshonnan érkezőt. Itt az idegennek szállást ajánlanak, és keresztvizet a házasságon kívül született gyermeknek. És ha még ez sem elég, akkor megérkezik Cher, és énekétől a sziget, a mozi, a világ legjobb helye lesz.

Ilyenkor még arra a francos életre is azt mondja az ember: Sose hagyjuk abba.

Az Universal Pictures a Legendary Pictures/Perfect World Pictures közreműködésével a Littlestar/Playtone produkciójában bemutatja a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba című filmet. Zene és dalszöveg: Benny Andersson, Björn Ulvaeus az ABBA dalai alapján. Producerek: Benny Andersson, Björn Ulvaeus, Rita Wilson, Tom Hanks, Richard Curtis, Phyllida Lloyd, Judy Craymer, Gary Goetzman. A forgatókönyvet írta és a filmet rendezte: Ol Parker. Donna: Meryl Streep; Sam: Pierce Brosnan; Harry: Colin Firth; Sophie: Amanda Seyfried; a fiatal Donna: Lily James; Sky:Dominic Cooper; Ruby nagymama: Cher. Forgalmazza az UIP-Duna.