Hét magyarországnyi népességet űztek el otthonából – ENSZ-felszólítás Budapestnek a menekültek érdekében

Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa ma felszólította Magyarországot, hogy növelje a menedékkérők esélyeit, hogy beléphessenek az országba és elinduljon a menekültügyi eljárásuk, egyben szüntesse meg a határon az úgynevezett „tranzitzónákat”, amelyekben, miként fogalmazott, gyakorlatilag fogva tartják a háború és üldöztetés elől menekülő embereket.

Újabb sosem látott magasságba röpítették világszerte a háborúk, az erőszak és az üldöztetés az otthonukból elűzött emberek számát, a növekedés már ötödik éve tart töretlenül. A tavalyi kiemelkedő arány legfőbb oka a Kongói Demokratikus Köztársaságban uralkodó válság, a háború Dél-Szudánban, valamint az az exodus, amelyben rohingya menekültek százezrei hagyták maguk mögött Mianmart, és kerestek menedéket Bangladesben. Elsöprő többségében leginkább a fejlődő országokat sújtották a menekülthullámokat előidéző válságok.

Ma megjelent Global Trends című éves jelentésben az UNHCR, az ENSZ menekültügyi szervezete közölte: 2017 végén 68,5 millió ember élt az otthonából erőszakkal elűzve szerte a világon. Közülük minden negyedik (16,2 millió) 2017-ben vált földönfutóvá, sok először, mások pedig már ismétlődően – ami nem csupán azt mutatja, mennyi ember volt úton a múlt évben, hanem az is kiszámolható belőle, hogy az esztendő minden egyes napján 44 500 embert űztek el az otthonából valahol a világban. Más megközelítésben: minden második másodpercben egy újabb ember vált menekültté.

Azoknak a menekülteknek a száma, akik fegyveres konfliktusok vagy üldöztetés miatt kényszerültek elhagyni a hazájukat, 25,4 millióra rúgott a 68,5 millióból. Ez 2,9 millióval több, mint 2016-ban, egyben a legnagyobb éven belüli növekedés, amit az UNHCR valaha regisztrált.

Mindeközben a menedékkérők száma, azoké, akik 2017. december 31-én arra vártak, hogy a menekültstátus iránti kérelmükről döntés szülessék, mintegy 300 ezerrel bővült és 3,1 millióra nőtt. Az otthonukból elűzött, ám saját hazájukon belül menedéket találó emberek száma már 40 millió, vagyis a belső menekültek csaknem ugyanannyian voltak, mint a 2016-ban.

Összegezve: a világon tavaly több volt a menekült, mint Ausztrália teljes lakossága. Csaknem annyi ember élt az otthonától erőszakkal elszakítva, mint amekkora Thaiföld népessége. Világszerte minden 110 emberből egy menekült.

„Vízválasztóhoz érkeztünk a menekülthelyzet világméretű sikeres kezelése új és az eddiginél sokkal átfogóbb megközelítést követel avégett, hogy az egyes országok és közösségek ne maradjanak magukra ezzel a kihívással – mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa. – Van azonban ok némi reményre. Úttörő jelleggel tizennégy ország már egy új dokumentum elképzelései mentén kezeli a menekülthelyzetet, pár hónapon belül pedig az új Globális Megállapodás a Menekültekről is készen áll majd arra, hogy az ENSZ Közgyűlése elfogadja. Ma, a menekültek világnapja előestéjén az az üzenetem a tagállamoknak, hogy kérem, támogassák ezt a megállapodást. Senkinek sem a saját választása, hogy menekült lesz, de nekünk, többieknek megvan a választásunk, hogy miként segítjük őket.”

Az UNHCR Global Trends című jelentése világszerte a menekültek világnapját (június 20.) megelőzően jelenik meg, és az otthonukból elűzöttek számának alakulását mutatja be az UNHCR, a nemzeti kormányok és más partner szervezetek által gyűjtött adatokra alapozva. Nem vizsgálja a globális menekültügyi környezetet, amelyről az UNHCR külön jelentést ad ki, és amelyből 2017-ben sem hiányoztak az erőszakos hazatoloncolások, továbbá a menekültkérdés átpolitizálása és a menekültek bűnbakká tétele. Változatlanul tartanak őrizetben menekülteket, megfosztják őket a lehetőségtől, hogy dolgozhassanak, sok ország pedig még a „menekült” szó használatától is elzárkózik.

Ezzel együtt a Global Trends jelentés számos ponton betekintést kínál a felszín alá, például nem egy esetben rávilágít a menekülthelyzetnek a külvilág által érzékelt, illetve a tényleges valóságára, és arra, hogy ez a kettő olykor milyen döbbenetesen távol áll egymástól.

Ezeknek a feltételezéseknek a sorába tartozik például, hogy a menekültek többsége a fejlett világ országaiban talál menedékre. A számok azonban ennek éppen az ellenkezőjét mutatják: a menekültek 85 százaléka pontosan a fejlődő országokban él, vagyis azokban az országokban, amelyek nagy része kilátástalanul szegény, és vajmi kevés támogatást kap ahhoz, hogy a menekült népességről gondoskodjék. Világszerte minden öt menekültből négy a hazájával szomszédos országban marad.

Ráadásul a határokon átívelő nagy létszámú menekült-kiáramlás szintén jóval kevésbé jellemző, mint azt az otthonuktól elszakított emberek 68,5 milliós létszáma alapján gondolni lehetne. Az erőszak elől menekülők csaknem kétharmada belső menekült, azaz nem hagyta el a hazája területét. A 25,4 millió menekültnek valamivel több, mint ötöde palesztin, és ők egy másik ENSZ-szervezet, az UNRWA mandátuma alá tartoznak. Azoknak a többieknek, akikért az UNHCR a felelős hozzávetőleg a kétharmada mindössze öt országból érkezik: Szíriából, Afganisztánból, Dél-Szudánból, Mianmarból és Szomáliából. Ha ezen országok bármelyikében véget érne a fegyveres konfliktus, az jó eséllyel azonnal számottevő hatással lenne a világ menekültügyi állapotára.

Két további figyelemre méltó összefüggés a Global Trends jelentésből azt mutatja, hogy egyrészt a menekültek többsége (58 százalék) városokban vagy azok környezetében él, azaz nem táborokban vagy vidéki körzetekben, másrészt a világ menekült népessége fiatal, hiszen 53 százalékuk gyermek, közülük sokan a szüleik és más felnőtt kísérők nélkül vágtak neki az útnak vagy útközben szakadtak el a családjuktól.

Ahogyan a nagyszámú menekültet kibocsátó országok, úgy az őket nagy létszámban befogadók is kevesen vannak. Törökország az abszolút számok tekintetében 2017-ben továbbra is a világ első számú befogadó országa volt 3,5 millió – túlnyomórészt szíriai – menekülttel. Ugyanakkor Libanon az az ország, amely a saját lakosságához képest a legtöbb menekültet fogadta be. Összességében az UNHCR mandátuma alá tartozó menekültek 63 százaléka mindössze 10 országban talált menedékre.

A legtöbb menekültnek otthont adó országok globális rangsorában az „éllovas” Törökországot Pakisztán és Uganda követi, és az első tízbe egyetlen európai ország fért be csupán, Németország, mégpedig a 6. helyen – az országban 2017 végén élő 970 400 menekülttel.

Sajnálatos módon mindezekre a problémákra változatlanul igen kevés megoldás kínálkozik. Továbbra is a háborúk és a fegyveres konfliktusok űzik el a legtöbb embert az otthonából, és nem nagyon látni előrelépést a béke irányában. Mintegy ötmillió ember tért vissza 2017-ben az otthonába, többségében saját országukon belüli belső menekültek. Csakhogy ezek között az emberek között szép számmal voltak olyanok, akik erőszak hatására tértek haza, illetve olyanok, akik igencsak bizonytalan helyzetbe érkeztek meg. Miután a sérülékeny helyzetben lévő menekültek áttelepítésére harmadik országok által felajánlott helyek száma az előző évekhez képest visszaesett, 2017-ben a tavalyelőttihez képest több mint 40 százalékkal kevesebb menekültet sikerült csak áttelepíteni, mintegy 100 ezer embert.

Az UHCR nem használja a bevándorló/migráns kifejezést azok esetében, akiket erőszak űzött el az otthonukból.

Menekült: Olyan személy, aki elmenekült az országából és „nemzetközi oltalomra” van szüksége, mivel fennáll a veszély, hogy erőszak vagy üldöztetés áldozatául esnék, ha hazatérne. A kifejezés használata a nemzetközi jogi dokumentumokban gyökerezik, mindenekelőtt az ENSZ 1951-i Menekültügyi Egyezményében, illetve annak 1967-i Kiegészítő Jegyzőkönyvében, továbbá az Afrikai Egységszervezet (OAU) 1969-i Menekültügyi Egyezményében. Menekültstátust azt követően kaphat valaki, hogy azt egyénileg kérelmezte, nagy létszámú embercsoportok beáramlása esetén pedig „prima facie” (első látásra) adják meg azt az illetékes hatóságok vagy szervezetek. A menekülteket nem lehet visszakényszeríteni az országukba, a hazatérés szigorúan csak önkéntes alapon történhet.

Menedékkérő: Olyan személy, aki már egyénileg beadta a menekültstátus iránti kérelmét és a hatóságok döntésére vár. A menedékkérőket a menekültügyi eljárás, azaz a kérelmük elbírálása ideje alatt „nemzetközi oltalom” illeti meg, és akárcsak a menekültek, ők sem küldhetők vissza az országukba, ha mégis hazatérnek, akkor csakis önkéntes alapon.

Belső menekült: A belső menekültek (a gyakran használt angol rövidítéssel: IDP) azok az emberek, akik az otthonuk elhagyására kényszerültek, de valahol az országukon belül máshol találtak menedékre.

Hontalan: Olyan személy, akinek egyetlen országban sincs állampolgársága, következésképpen nem élvezi azokat az emberi jogokat és nem fér hozzá azokhoz a szolgáltatásokhoz, mint azok, akik rendelkeznek állampolgársággal. Jogi értelemben lehet valaki egyszerre hontalan és menekült.

Az UNHCR Global Trends című jelentése és az ahhoz kapcsolódó multimédia-csomag elérhető ezen a linken.