„Magyarország pártján állok” – győri civilek, fiatalok tüntettek a demokráciáért

Lehet, hogy rosszkor hallgattam a helyi rádiókat és néztem a tévét, de a megyei lapban sem láttam sem utalást, sem felhívást arról, hogy ma, 2018. április 14-én Győrött civilek tüntetnek a demokráciáért. Minden bizonnyal a hírverés hiánya volt az oka annak, hogy a mintegy 130 ezer lakosú megyeszékhelyen – kerekítve is csak – legföljebb háromszázan vették a fáradságot (és bátorságot?) arra, hogy a kora esti fagylaltozók csodálkozása közepette, laza sorokban végigvonuljanak a folyók városának főutcáján a rendezvények számára (is) kijelölt Duna-kapu térig, amelynek kövezete alatt nyugszanak Európa legszebb reneszánsz erődjének csaknem eredeti szépségükben megőrződött – kiásott majd visszatemetett – maradványai...

Örvendetes viszont, hogy a demokráciáért szervezett tüntetés részvevőinek mintegy kétharmada tizen- és huszonéves volt. A szervezők gyakorlatlanok, lelkesek és őszinték – igazi civilek. És most rendhagyó beszámoló következik, idézetek a rendezőktől és felszólalóktól. Előre leírt és felolvasott mondatok, és spontán, szívből s lélekből föltörtek, kiszakadtak.

„Fölszólítom a pártokat, keressenek közös nevezőt a fiatalok érdekében!” „Becsülettel tanultam, az Arany János tehetséggondozó programnak köszönhetően körbeutazhattam Magyarországot, Európát, jogosítványt szereztem és nyelvvizsgát tettem. Angliában önkéntesként angolt tanítottam főként a Közel-Keletről érkezett külföldieknek, segítettem a beilleszkedésüket… Hazajöttem és azt tapasztaltam, hogy hazámban mindennapos a gyűlöletkeltés és uszítás. Angolt akartam tanítani falumban általános iskolásoknak fakultatív módon az iskolában, nem engedték, mondván, az iskola használatáról nem helyben döntenek… Az oktatás nem pártpolitikai, hanem erkölcsi kérdés, és nem is teljes egészében állami feladat. Itt vagyunk mi, civilek, akik szívesen segítünk a hátrányos helyzetű gyerekek fölzárkóztatásában, szívesen tanítanánk idegen nyelvet a kis településeken, tájékoztatnánk tanórákon a fiatalokat állampolgári jogaikról és kötelességeikről.”

„…Miért nem értek egyet a jelenlegi választással? Azért, mert a kampányolás az emberek egymás ellen fordítását és a gyűlöletkeltést szolgálta…Ha én elmegyek innen egy másik országba, és ott kezdek dolgozni, akkor az ottaniak szemében én is migráns vagyok… Miután vége lett a választásnak, a migránsok is eltűntek a közbeszédből, a médiából…Tegyünk különbséget, emberek, az illegális bevándorlók és okkal menekülők, menedéket kérők között!”

"...A magyarok istenére / Esküszünk..."

„Írtam egy verset: Köszönjük a pártnak, ez már túl sok jó, / stadion, kisvasút, csak ne essen a hó, / mert a végén megfázol, és aki ellát, / sajnos, nem orvos lesz, / mert az sajnos, angol már…Ne azt keresd mindig, hogy ki az ellenség, hidd el nekem te is, / egy barát többet ér”…Nem szeretnék olyan országban élni, ahol félni kell…A minap a kormány médiája listát tett közzé feltételezett Soros-ügynökökről. (Bekiáltás: „Én is az vagyok!”) Gondoljunk csak bele, hová vezettek az ilyen listák a 20. században?! Százezrek csillagot kaptak, később meg a rendszer ellenségei lettek a listázottak. És most megint itt vannak a listák! Ez nem demokrácia… Akit érdekel, hogy én kinek a pártján állok, annak megmondom: Magyarország pártján. Azért vagyunk most itt, mert egy szebb Magyarországot akarunk, hogy Magyarország végre szabad legyen!”

Ezek után a szervezők a pártok képviselőit szólították mikrofonhoz. Szavaik, sajnos, felejthetők.

Nem felejthető viszont az a fiatalember, aki spontán kérte el a szervező lány „bömbijét”, hogy elmondja a Nemzeti dalt, melynek utolsó két versszakát – őszinte átélése, megrendültsége okán – már majd’ elcsukló hangon, könnyeivel küszködve szavalta – s vele együtt a tömeg is, mindenekelőtt általános és középiskolások. A szavalóból, mielőtt távozott volna, még kibuggyant néhány gondolat: „Innen származom, Budapesten járok egyetemre…Ami most van, az nagyon nem jó…Igazságos választási rendszert követelünk… És a parlamentben az ellenzék ne csak díszként üljön…Üzenem a Fidesznek: a fiatalságot nem lehet elnyomni. Orbánnak meg külön: …Habár fölűl a gálya, / S alúl a víznek árja, / Azért a víz az úr!”

Taps, hosszan tartó taps, majd a bejelentés:

„A rendezvény vége ért.”