Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az év végéig ki kell adni az idei szabadságot

Az év végéig ki kell adni az idei szabadságot
(Tudósítónktól)

Negyven nappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munkatörvénykönyv (Mt.) szerint minden munkavállalójának kiadja az idén esedékes szabadságát.

A munkaerő-kölcsönzésben jeleskedő Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. arra figyelmeztet, hogy a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.

„Negyedik éve már csupán az életkor szerint járó pótszabadság vihető át a következő évre. Ez kortól függően 1–10 nap lehet, egy fiatal munkavállaló esetén tehát nem több, mint néhány nap – hívja fel a figyelmet dr. Selmeczi Réka, a Trenkwalder jogi és munkaügyi szolgáltatások üzletágának vezetője. – Az átviteli lehetőség sem automatikus, mivel a feleknek naptári évenként kell megállapodniuk. Különösen a kis cégek esetében tapasztalható elmaradás a szabadságok időarányos kiadásában, és éppen ez az a vállalati kör, amelyben a munkavállalók kis száma miatt nehezebb is megoldani a szabadságolások miatti helyettesítéseket.”

Éppen a karácsonyi csúcsidőszak miatt érdemes előre gondolkodni arról, hogy a munkáltató a még „benn ragadt” szabadságok kiadását mely időszakra időzíti. Különösen azért, mert a munkáltató 15 nappal előre köteles közölni a munkavállalóval azt, hogy szabadságra küldi.

Kiadják vagy kiveszik a szabadságot? Kevés munkavállaló tudja, hogy a szabadságkeretéből mindössze 7 munkanappal rendelkezhet szabadon – a többiről a munkaadó döntheti el, mikor küldi szabadságra a dolgozóját. A munkavállalóknak a saját érdekükben célszerű az alábbiakra figyelniük:

  • A munkavállalóknak is érdekük folyamatosan nyomon követni azt, hogy mennyi kivehető szabadságuk maradt az adott évben. Év közben a munkáltató rugalmasan tud alkalmazkodni az egyéni igényekhez, az év vége felé már kevésbé vagy aligha.
  • A munkavállaló által kijelölhető 7 munkanapnyi szabadság kivétele előtt köteles az igényét legalább 15 nappal előre jelezni a munkáltatójának. Ellenkező esetben a munkáltató ennek a keretnek a kiadását is megtagadhatja.

Bár a munkahelyek többségében a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezéssel jelöli ki a szabadságolás időpontját, és ilyenkor a gyakorlatban nem veszik olyan szigorúan a „15 napos szabályt” sem, sok kellemetlenséget kerülhet el az a dolgozó, aki a szabályokat ismeri.

A tárgyévi szabadságok kiadásának szigorú előírása alól is létezik néhány kivétel:

  • Az életkor után járó pótszabadságok, ha arról az adott naptári évben a felek írásban megállapodnak, átvihetők a következő évre, ám ezekkel a feltételekkel is csupán a tárgyévet követő év december 31-éig adhatóak ki.
  • Ha a munkaviszony október 1-jén vagy azt követően kezdődik, az adott időszakra járó tárgyévi szabadság a következő év március 31-éig adható ki.
  • Ha a munkavállaló miatt lehetetlen a szabadság kiadása, az ok megszűnését követő 60 napon belül kell megkezdeni a kiadást. Ilyen ok leggyakrabban a keresőképtelenséggel járó betegség vagy a gyesről visszatérés szokott lenni.
  • Ha pedig a szabadság kivétele már a tárgyév végén megkezdődött, akkor tárgyévet követő évre átnyúlóan 5 munkanap szabadság átvihető, mert a jogszabály ezt az átnyúló szabadságot is tárgyében kiadottnak tekinti.