Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2024. április 18. Az év 109. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739391. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Amerikai személyiségek a New York-i magyar emlékmű koszorúzásán

Amerikai személyiségek a New York-i magyar emlékmű koszorúzásán
Barát Tamás (New York)

Első alkalommal az idén október 23-án koszorúzták meg a New Yorkban tavaly felállított 1956-os emlékművet – jelentette tudósítónk. Az amerikai magyar emlékmű-bizottság önkéntesei csaknem évtizedes igyekezetének köszönhető, hogy a forradalom 60. évfordulóján – számos más város mellett – végre New Yorkban is lett emlékműve a magyarországi 1956-nak. Az emlékmű a Kossuth-szobor közelében, a manhattani Riverside parkban található.

A Nagy Tamás tervezte emlékműnél, az idei első koszorúzáson a mintegy száz emlékezőt dr. Kumin Ferenc New York-i főkonzul köszöntötte. a magyar kormány nevében Seszták Miklós miniszter beszélt. A többi között kérdéseket vetett fel: „Mit akart 1956 októberében Nagy Imre? – Kiválni a szovjet függőségből, saját lábára állítani Magyarországot, hogy magára találjon, és ismét önnön életét élje. Mit akart Maléter Pál? A hazához hű hadsereget. Példát mutatni, melyik oldalon a helye a magyar katonának, hol kell állniuk a nemzet fegyveres erőinek. Mit akart Bibó István? Megmutatni a világnak: tiltakozunk a kelet felől ormótlan csizmákkal és lánctalpakkal belénk taposó agresszió ellen, megmutatni a világnak, nem törődünk bele az ország újbóli leigázásába, gyarmatosításába… Az államalapítás óta Magyarország nyugati ország, amely saját jószántából soha nem akar többé a kelet része lenni.”

A megemlékezés részvevőit köszöntötte Nicole Malliotakis képviselő asszony, a közelgő New York-i polgármester-választás republikánus jelöltje, valamint, Colleen Bell, nemrég még az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete.