Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Megtalált szavak – új könyvek a Tintától

Megtalált szavak – új könyvek a Tintától
Toronyi Attila

A sokoldalú és fiatalon elhunyt Kondor Béla verssorát választotta minapi könyvbemutatója mottójául Kiss Gábor, a Tinta Könyvkiadó igazgatója. „Örülni kell a megtalált szónak” – írta a képzőművész-költő, s az ismertetett kötetek többségét joggal nevezhetjük telitalálatnak.

Profiljához igazodva, főként nyelvészeti kéziratok, szótárak gondozásával foglalkoznak a kiadó szerkesztői, ám a most megjelent kötetek egyike-másika a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tarthat. Aki például szeret Krúdyt olvasni, bizonyára szívesen veszi kézbe Kemény Gábor most közreadott tanulmányait, amelyek a Jókai és Mikszáth után a talán legtermékenyebb magyar író műveit elemzik. Krúdyról mindeddig viszonylag kevesebb átfogó monográfia jelent meg, holott a 20. század egyik kiemelkedően rangos szerzője megérdemli az elmélyült vizsgálódást.

A könyvek könyvével, a Bibliával kapcsolatos Magay Tamás kötete, amely a Tinta Az ékesszólás kiskönyvtára sorozatában jelent meg. A szerző neve a szótárszerkesztéssel, szótárírással fonódott össze, eddig több mint negyven munkát jegyzett. A Bibliai eredetű kifejezések, közmondások, bölcsességek magyarul és angolul címet viselő könyv egyben a nyelvtanulók segédlete is lehet. Csaknem ezer közkeletű szókapcsolatot, kifejezést, bibliai fogalmat tartalmaz. Az eligazodást a szótárszerű elrendezés, az ábécé-sorrend segíti. Megismerkedhetünk a szavak, szófordulatok bibliai eredetével és a bibliai szövegkörnyezettel. Olyan szállóigék, közmondások angol megfelelőjét is megtanulhatjuk egyebek mellett, mint például pálfordulás, a damaszkuszi út, senki sem lehet próféta a saját hazájában, fekete bárány stb.

Aczél Petra Neked van igazad? című karcsú kötete igazi kézikönyv; azoknak szól, akik tisztában vannak az alapigazsággal: sok múlik a jó beszéden. Azoknak ajánlható, akik „igényesen szeretnének beszélni mindannyiunk számára fontos dolgokról”. Érvelés és meggyőzés a gyakorlatban – áll a címlapon, és a Budapesti Corvinus Egyetem professzora a könyv fejezeteiben az érvelés felépítésnek, a meggyőző beszéd és konstruktív vitatkozás fogásainak rejtelmeibe kalauzolja el az olvasót. Élvezetes olvasmány és egyben tankönyv Aczél Petra kötete; a tanulságos feladványok helyes megfejtését megoldókulcs segíti.

A Tinta Könyvkiadó további újdonságairól, sikerlistájáról az érdeklődők ITT tájékozódhatnak.

 

Címkék