Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. április 19. Az év 110. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739392. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Kardiológusok szűrővizsgálata kongresszus közben

Kardiológusok szűrővizsgálata kongresszus közben
Infovilág

A becslések szerint a világon évente csaknem 17 millióan halnak meg szív- és érrendszeri betegségek következtében. Európában Magyarország vezeti a halálozási statisztikát. A lakosság negyede szenved magas vérnyomásban, tizede cukorbeteg, fele pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest hazánkban jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, emellett keveset mozognak.

A kardiológusok egyöntetű megállapítása: betegeik között egyre több a fiatal. A szűrővizsgálatokon ők nem vesznek részt, így nem is tudják idejében felismerni a betegséget. Éppen ezért minden eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a megelőzésére és a gyógyítására.

Az idén kereken 1700 kardiológus látogatott el Balatonfüredre, megosztandó kollégáival az utóbbi egy évben szerzett ismereteket, tudást, hogy a hazai szakemberek számára minden új  információ rendelkezésre álljon a még magasabb színvonalú betegellátáshoz.

A kongresszus részeként, az Európai Kardiológus-társaság (ESC) és a Magyar Kardiológusok Társasága  (MKT) közös szimpóziumán az akut szívinfarktusban végzett intervenciós beavatkozások megszervezéséről hallhattak előadást az érdeklődők. Magyarország jó eredményeket ért el a heveny szívinfarktus korszerű és gyors ellátásában. A nemzetközi adatok szerint (50 ország adatainak ismeretében) hazánk a 6–7. helyet foglalja el a szívroham szakszerű és gyors kezelésében, megelőzve Angliát és Franciaországot is. A szívinfarktus ellátásában  országosan 16 jól felszerelt szívkatéteres centrum működik, ahol a betegek folyamatosan részesülhetnek a legkorszerűbb sürgősségi ellátásban. A magyar szakemberek elméleti és az infarktusban végzett beavatkozások során szerzett gyakorlati tudása EU-szinten is kiemelkedő. Nagyon fontos tényező az idő, mivel minden késlekedés bizonyíthatóan rontja az érintett beteg esélyeit. Az orvosi ellátást tekintve kiemelkedő a magyar főváros, ahol öt központ fogadhatja éjjel-nappal az ezeket a pácienseket.

Hagyományosan az idén is egy világhírű, külföldi szívgyógyászt avattak a Magyar Kardiológusok Társaságának tiszteletbeli tagjává. Ez alkalommal Douglas P. Zipes professzort, aki nemzetközi szinten az aritmia és elektro-fiziológia területén ért el kimagasló eredményeket. Előadásában a világszerte nagy érdeklődést keltő azonnali szívhalálról beszélt. A téma azért folyamatosan időszerű, mivel a múlt években drasztikusan megemelkedett a sportpályán, vagy a versenyszezonban bekövetkezett hirtelen halálesetek száma, ami orvosilag több esetben szívproblémákkal magyarázható.

A drámai halálesetek azonnali kezelésében nagy figyelmet keltő előrelépés történt az Egyesült Államokban, ahol már iskoláskorban egyre több embert megtanítanak az újraélesztés technikájára, a defribrillátor használatára, mind több helyütt van újraélesztésre használható készülék.

A kongresszuson külön foglalkoztak a sokakat érintő szívelégtelenséggel és a betegség kezelésével; a pácienseknek csaknem a fele öt éven belül meghal. A betegek mind nagyobb hányada idős, 65 éven felüli, akinél gyakorta fellépnek egyéb betegségek is.

Előadások hangzottak el a rizikófaktorokról és kezelésükről. Súlyponti témaként foglalkozik a szakma a dohányzás, a fizikai aktivitás, a kövérség szerepével, valamint e kockázati tényezők és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kapcsolatával. Ugyanakkor szó esett arról is, hogy  miben és mennyire növeli meg a keringési betegségek kockázatát a menopauza.

Elszomorítók a daganatos megbetegedésekről szóló statisztikák, nagyon sokan halnak meg a rák különféle fajtáiban. Miközben e betegek zömét a legmodernebb technikával sem lehet megmenteni, aközben a még gyakoribb szív- és érrendszeri betegségek esetében megelőzéssel, idejében törtéső beavatkozással akár teljes gyógyulást is el lehet érni. Evégett az Magyar Kardiológusok Társasága megelőzési-nevelési kampányt kezdeményezett RizikoRiadó néven.

A tanácskozások szünetében a „Pirosban a nőkért” világmozgalom magyar szervezői salsa-bemutatóra hívták az érdeklődőket, ezzel is erősítve, hogy a mozgásnak alapvető szerepe van a szív- és érrendszeri megbetegedések megelőzésében. A Szív Világszövetsége ezzel a kezdeményezéssel szeretné tudatosítani, hogy a nők éppen annyira veszélyeztetettek, mint a férfiak, hiszen a gyengébb nem tagjai közül szív- és érrendszeri betegségben ma már minden földrészen többen vesztik életüket, mint valamennyi rosszindulatú daganat, tuberkulózis, malária és AIDS következtében.

Az Európai Unióban több nőt öl meg a szív- és érbetegség (55%!), mint férfit, akinek „csak” 43%-a hal meg koszorúér-betegségben. Nálunk még rosszabb a helyzet: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nők halálát 57%-ban szív- és érbetegségek okozzák, a férfiaknál 45%-ban felelősek a halálozásért.

Címkék