Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2024. március 4. Az év 64. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739346. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A Föld Órája – már 92 ország csatlakozott

A Föld Órája – már 92 ország csatlakozott
Infovilág

A WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet kezdeményezéséhez csatlakozottak között eddig 17 olyan ország szerepel, aamelyik először vesz részt a lekapcsolásban; az "újak" között van Csehország, Kambodzsa, Madagaszkár, Nepál, Paraguay, Szaúd-Arábia és a Feröer-szigetek.

A Föld Órájának részvevői körének folyamatos bővülése is jelzi, hogy az emberek cselekedni akarnak, és fenntartható világban szeretnének élni. A sohasem látott nemzetközi összefogás nagy nyomást gyakorol a döntéshozókra is, akik már nem hagyhatják figyelmen kívül milliók akaratát. Mostanáig 1100 település jelezte részvételét a Föld Órája kezdeményezésben.

Mei Lan, az óriáspanda lett a Föld Órája 2010 első bundás nagykövete. A panda hivatalos megbízatása azzal kezdődött, hogy elindította hazájában, Chengduban a visszaszámlálást a lekapcsolásig. Bár Mei Lan Atlantában született, ősei több mint 8 millió éven át éltek Chengduban, ahová most ő is hazatért.Elsőként hivatalosan Chengdu csatlakozott a Föld Órája 2010-hez, így Mei Lan most 13 millió ember elkötelezettségét testesíti meg a klímaváltozás elleni harcban. Chengdu önkormányzatának szóvivője azt is kiemelte, hogy a város elkötelezett az alacsony szénigényű fejlődés iránt, és világszínvonalú kertvárossá szeretne átalakulni, ahol a természet és az ember harmóniában élnek egymással. A Föld Órája kiváló esemény arra, hogy város tettekkel is bizonyítsa elhatározását. Mei Lan olyan neves Föld Órája nagykövetek sorába áll be, mint Desmond Tutu, Cold Play, Cate Blanchett. A bundás nagykövet asszony bokros teendőit az érdeklődők nyomon követhetik a Twitteren és a Föld Órája honlapján.

Mi más fejezhetné is ki szemléletesebben a világ összefogását a klímaváltozás ellen, mint az, hogy a Föld Órája immár egy nemzetközi bajnokságon is megjelenik. Az idén a FIFA Világkupát Dél-Afrikában rendezik meg, ahol speciális világító Föld Órája focira hívják majd meg a közönséget. A játék teljesen sötétben zajlik, csupán az eszközök fénylenek majd, így a mellények, a zoknik, a cipőfűzők, a pályavonalak, a kapuk és a labda. A fénylő hatást UV-fénnyel érik el, semmilyen vegyi anyagot nem használnak majd.

Az UEFA hivatalosan is megerősítette, hogy támogatja a Föld Óráját, az S.L Benfica híres játékosa, Nuno Gomes pedig a Föld Órája nagyköveteként igyekszik segíteni a kampányt Protugáliában.

Címkék