Kései fellendüléssel számolnak a magyar vállalatok
A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint a megkérdezett több száz magyar vállalati vezető 41,6 százaléka nem reménykedik a közeli gazdasági fellendülésben, hanem legkorábban csak 2010 második felében számít biztató jelekre. „Az, hogy a kilábalás ideje 2010 második féle lehet a vezetők szerint, két dolgot jelent. Az egyik, hogy nem rövid távról beszélünk, a másik pedig az, hogy valójában felmérhetetlen számukra az, hogy mikor fordul jobbra a gazdasági helyzet” – magyarázza Dercze Zoltán, a Coface magyarországi igazgatója. A 2010 második felére vonatkozó becslést ugyanis a média már jó ideje sugallja, tulajdonképpen a mindennapi hangulat része, így ha a cégvezető ezt a dátumot jelöli meg, az azt jelenti, hogy igazából nem tudja mire számítson. Mivel a piaci információk vagy megrendelések alapján nehezebb fél évnél előrébb látni, ez egyben azt is jelenti, hogy viszont azt az időszakot, amit átlát, ott nem vár változást. Mindemellett a megkérdezettek 39,9 százaléka eleve úgy nyilatkozott, hogy nem is tudná megmondani a várt fellendülés kezdetének időpontját.
A szakértő szerint ugyanakkor a magyar vállalkozások jó irányban keresgéltek a túléléshez. A legtöbben úgy nyilatkoztak, hogy új piacokat kerestek, ami jó reakcióképességet mutat. Másfelől ez meglepő, mert az év elején olyan sebességgel estek vissza a megrendelések a bejáratott piacokon, hogy nehezen találhattak időt és alkalmat új piacok felépítésére. Dercze úgy látja, hogy nő a tudatosság a hazai cégvezetőkben, hiszen második legnépszerűbb intézkedés a válság kezelésére az volt, hogy a cégek a vállalkozások áttekintették kintlévőségeiket. Ma már sokkal hamarabb lépnek a behajtás ügyében a vállalkozások.
Ugyanakkor a válság miatt a finanszírozási struktúra átalakítása lett a harmadik legnépszerűbb megoldás a cégek körében a válság kezelésére. Mivel az idei első néhány hónapban erőteljesen szűkültek a banki finanszírozási lehetőségek, így inkább a szállítókkal finanszíroztatnak a cégek, ami praktikusan úgy működik, hogy lassítanak a kifizetéseken. Emellett voltak olyan cégek is, amelyek a rövidlejáratú forgóeszköz-finanszírozás egy részét faktorfinanszírozásra váltotta, bár ez utóbbi kicsit drágább megoldás. Azonban érdemes megjegyezni, hogy a lassított kifizetések, valamint a hatékonyabb követeléskezelés azt eredményezte, hogy 2008. január–szeptemberéhez képest több mint 30 százalékkal nőtt 2009 I.–III. negyedévében a felszámolási eljárások száma, holott 2008 is rekordévnek számított a rendszerváltozás óta eltelt időszakban.
A válság kezelésére tett lépések között említhető: voltak, akik igazából nem tettek semmit, bár Dercze szerint ezt csak azok engedhették meg maguknak, akiknek „kellemes” hátterük volt, és volt tartalékuk a válság hatásainak ellensúlyozására. A munkaidő csökkentése is a népszerű módszerek között volt. Ugyancsak életképes megoldásnak bizonyult az eszközök kis arányú értékesítése, hiszen azt, ami nem volt jól hasznosítható, érdemes volt készpénzre váltani a szűkös időszakban.
A válság talán legszembetűnőbb jele az árbevétel-visszaesés: a megkérdezettek 42,48 százaléka 10 százalék feletti visszaesésről számolt be, 18,38 százaléknak 5–10 százalék között, 14,32 százaléknak pedig 5 százaléknál kisebb mértékű volt a visszaesés. Ez egyáltalán nem meglepő jelenség, hiszen látványos kereslet-visszaesést tapasztalhattak a magyar cégek, amit a magyar export zuhanása és a GDP-számok hanyatlása is jól is mutat. A szakértő szerint ezekből az adatokból olvasható ki a legjobban a reálgazdasági hatása a pénzügyi válság következményeinek.
Negatív fejlemény továbbá, hogy a Coface adatai szerint a cégek 78,69 százalékának van rendszeresen lejárt követelése, ami igen nagy arány, de nem meglepő. Az a 20,34 százaléknyi megkérdezett vállalkozás, aminek nincsenek ilyen gondjai, vélhetően létfontosságú (azaz valóban pótolhatatlan) szállító lehet, és erősek a piacon. Ilyen körülmények között nagyon fontos a hitelezői védelem, és a jó követeléskezelés. A számla lejárata után az első 2–3 hétben nagyon nagy valószínűséggel beszedhető a teljes összeg, azonban 90–120 nap után radikálisan csökken a behajthatóság.
Fontos megemlíteni, hogy a cégek bevallása szerint 57,63 százalékuknál nőtt a lejárt kintlévőség állománya. Ennek következményeként a kis cégek folyamatosan dőlnek ki, a felszámolási eljárások száma pedig folyamatosan növekedik. Ugyanakkor az is érdekes fejlemény, hogy az év elején a cégek 34 százalékának volt 50 millió forint felett a kintlévősége; mára ez az arány elérte a 40,62 százalékot, azaz a nagyobb cégeknél is negatívan hat a kintlévőség-állományra a válság. A Coface véleménye hogy a csődhullám hamarosan eléri tetőpontját, ami vélhetően 2009 vége, 2010 év eleje táján következhet be. „Utána a magas bázis miatt kisebb lehet a növekedés üteme, de 2010 második félévében abszolút értékben is csökkennie kell” – vélekedik Dercze Zoltán.
A drámai méretű hazai csődarány egyik oka, hogy Magyarországon túl sok a cég a piac méretéhez képest, ebből következően nem eléggé tőkésítettek a vállalkozások. A cégek 92–94 százalékának az árbevétele a nem éri el az évi 20 millió forintot, tehát ezek a kis cégek nem lesznek képesek viselni a válság okozta terhet. Az is igaz, hogy hosszú távon nem életképes a rengeteg mikrovállalkozás. Például az építőiparban tízszer annyi cég van bejegyezve, mint Ausztriában, holott a piac mérete nem nagyobb. Sokszor az alvállalkozói rendszert adó- és járulékszabályok kijátszására hozzák létre – hangsúlyozza a szakember. És bár láthatóan fejlődött a követeléskezelés, de még mindig nem annyira része a magyar vállalati kultúrának, mint Nyugat-Európában.
