Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma péntek van, 2024. március 29. Az év 89. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 739371. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

802 Intel Itanium 2 processzort tartalmazó lengyel linux-fürtöt mutattak be – Európa egyik legnagyobb teljesítményű szuperkomputere

Infovilág
„A Clusterix használatával a tudósok, tanulók és vállalkozások képesek lesznek többféle módon kihasználni a tartalékokat, hiszen nekik általában nagy számítástechnikai igényeik vannak. A földrajzi elhelyezkedés sem fontos kritérium többé – a fürt által lehetséges a tartalékok, szolgáltatások és alkalmazások hozzáférése, minden hálózati felhasználó számára – az országban bárhol – mondta a projekt vezető professzora, Roman Wyrzykowsky, a Częstochowai Műszaki Egyetemről. – A legfontosabb dolog azonban az, hogy a projekt megvalósítása újabb bizonyíték a lengyel akadémiai közösség szakértelmére.”

„A Clusterix projekt több, mint a lengyel akadémiai közösség egyedi kezdeményezése, hiszen nemzetközi szinten is innovatív megoldást jelent. Ezért az Intel Corporation a projekt támogatása mellett döntött – jelentette ki Pawel Gepner, az Intel EMEA régiós architektúrákért felelős szakembere. – Támogatásunk nem kizárólag pénzügyi vonatkozásra korlátozódott, hiszen tapasztalatainkkal és tudásunkkal is támogattuk, illetve támogatni fogjuk a kezdeményezést. Büszkék vagyunk arra, hogy Intel processzorok és fejlesztési eszközök segítik a lengyel tudósokat és tanulókat a kulcsfontosságú kutatási területeken.”

A fürt teraflopban mért teljesítménye (egy teraflop megegyezik egy másodperc alatt lezajló 1012 lebegő pontos művelettel) 4,4 teraflop. A Clusterix-et tudományos célokra használják majd, a többi között jelenségek modellezésére (például a termo-mechanikában), összetett szimulációkra (például a véráram), vizualizációra, a proteinstruktúrák előrejelzésére, molekuláris chipek tervezésére.

Az országos Linux fürt kifejlesztői hangsúlyozzák, hogy az innovatív rendszer sikeres megépítése annak volt köszönhető, hogy tökéletes szinergiát tudtak kialakítani a hardverek és fejlesztői eszközök között. A megvalósítás közben az Intel fordító programjait, teljesítmény-, illetve fürteszközeit használták. A klaszter a következő helyeken található: a Białystoki, a Częstochowai, a Łódźi, a Szczecini, a Varsói és a Wrocławi Műszaki Egyetem, az Opolei, a Zielona Góra-i, a Maria Curie–Skłodowska Egyetem (Lublin LubMAN), a Poznańi Supercomputing and Networking Center, TASK Computer Center (Gdansk), Academic Computer Center CYFRONET AGH (Krakkó).

További információk a www.clusterix.pcz.pl weboldalon.

Címkék